Rezsó, összecsukható matrac, piros-fehér pöttyös bögrék az olcsó bornak. Hámor Anna, Kárpáti Péter és Fekete Ádám dramaturg osztályának (Freeszfe) növendéke a színészek improvizációit és saját szövegeit felhasználva rakta össze a darabot, amely a világaink végével foglalkozik. Amikor ugyan nem történik tragédia, csak éppen valami visszafordíthatatlanul megváltozik. Egy szerelmi háromszög bontakozik ki, amelynek középpontjában Bogi (Berkó Bogi) áll, aki nem tud elköteleződni a döntései mellett, ezért állandó bizonytalanság övezi a két fiúval (Szabó Zsombor, Vatamány Atanáz) való kapcsolatát. Mintha megszakítás nélküli beszélgetésfolyamot hallgatnánk, de jönnek ugrások az időben, csak éppen nehéz kibogozni, hogy mikor. Ülnek a szereplők a semmiben, végtelennek tűnő időtlenségben.
Valódi figurákat látunk, akik szoronganak, minden másról beszélnek, csak a lényegről nem, mert várják, hogy inkább a másik legyen határozott, és csak reagálniuk kelljen. A látszólag semmitmondó mondatok mögött azért érezzük az indulatokat. Egyre jobban megtelik a szoba: tárgyakkal, hangszerekkel, két másik szereplővel (Horváth Ábel, Szilárdi Szabolcs). Felborul az asztal, kiömlik a bor, felállítják a nézőket a matracról – ritka az ennyire életszagú előadás. Úgy adja át a fiatal felnőttség érzését, hogy közben nem próbál örökérvényű igazságokat lenyomni a torkunkon.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
