Visszhang: színház

Én itt fogok ülni szerintem

  • Sándor Panka
  • 2022. szeptember 21.

Visszhang

Lakásszínházi hangulat fogad, bezsúfolódunk egy rendetlen diáklakásba.

Rezsó, összecsukható matrac, piros-fehér pöttyös bögrék az olcsó bornak. Hámor Anna, Kárpáti Péter és Fekete Ádám dramaturg osztályának (Freeszfe) növendéke a színészek improvizációit és saját szövegeit felhasználva rakta össze a darabot, amely a világaink végével foglalkozik. Amikor ugyan nem történik tragédia, csak éppen valami visszafordíthatatlanul megváltozik. Egy szerelmi háromszög bontakozik ki, amelynek középpontjában Bogi (Berkó Bogi) áll, aki nem tud elköteleződni a döntései mellett, ezért állandó bizonytalanság övezi a két fiúval (Szabó Zsombor, Vatamány Ata­náz) való kapcsolatát. Mintha megszakítás nélküli beszélgetésfolyamot hallgatnánk, de jönnek ugrások az időben, csak éppen nehéz kibogozni, hogy mikor. Ülnek a szereplők a semmiben, végtelennek tűnő időtlenségben.

Valódi figurákat látunk, akik szoronganak, minden másról beszélnek, csak a lényegről nem, mert várják, hogy inkább a másik legyen határozott, és csak reagálniuk kelljen. A látszólag semmitmondó mondatok mögött azért érezzük az indulatokat. Egyre jobban megtelik a szoba: tárgyakkal, hangszerekkel, két másik szereplővel (Horváth Ábel, Szilárdi Szabolcs). Felborul az asztal, kiömlik a bor, felállítják a nézőket a matracról – ritka az ennyire életszagú előadás. Úgy adja át a fiatal felnőttség érzését, hogy közben nem próbál örökérvényű igazságokat lenyomni a torkunkon.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.