Habár magunk remekül éreztük magunkat a New York-i, amúgy elbűvölő Time Wharp zárásként számos hangkeltő eszközt mozgósító egyszemélyes show-ján is, a katartikusabb előadással a több mint harminc, a legkülönfélébb műfajokban aktív magyar muzsikust mozgósító Ensemble Mobilé szolgált. Bartók György, a formáció vezetője és zenésztársai Terry Riley amerikai minimalista zeneszerző legendás 1964-es darabját, az In C-t adták elő szinte eksztatikus előadásban.
A repetitivitásnak új értelmet kölcsönző, nyitott formájú, sokféle interpretációt felkínáló darab eredeti nyúlfarknyi kottája látszólag kevés fogódzót adott az előadóknak, akik azonban egymásra is reflektálva egy folyamatosan épülő, újabb és újabb harmóniatöredékeket, organikus loopokat mozgósító történetet varázsoltak elénk. A zenészek jelentős részben a közönség között foglaltak helyet (de az ütős ámulatba ejtő kitartással két fadarabbal diktálta a tempót a színpadról), közben a nyitott előadótérben részben babzsákokon ücsörgő, részben folyamatosan mozgó közönség akár körbe is járhatta őket. Az efféle darabok jellegzetessége, hogy a megadott témák kibontakozását követően szinte bármikor véget is érhetnek. A zenekar időzítését és formaérzékét dicséri, hogy hetven perc után úgy csengtek le az utolsó hangok, hogy nem maradt bennünk hiányérzet.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
