Visszhang: koncert

Fun Lovin’ Criminals

Visszhang

Elmúltak már azok az idők, amikor Glastonburyben, a Szigeten és számos egyéb nagy fesztiválon tízezrek ugráltak, bólogattak a Fun Lovin’ Criminals rockos-funkos-hiphopos zenéjére.

Az eredetileg New Yorkból induló trió utoljára 2010-ben jelentetett meg albumot, tavalyelőtt pedig Huey Morgan frontember kilépett a zenekarból. Óriási meglepetésre a többiek úgy döntöttek, hogy nem hagyják abba, és Naim Cortazzi személyében leigazoltak egy új gitárost. Az énekesi feladatokat az együttes multiinstrumentalistája, Brian „Fast” Leiser vette át, és az új felállás már ki is adott egy EP-t, amelyet hamarosan követ egy másik.

Bármily meglepő, a váltás egyáltalán nem tett rosszat az együttesnek. Természetesen hiányzik Huey karizmája és lazasága, de az már a régebbi koncerteken is látszott, hogy Fast sincs híján a frontemberi kvalitásoknak, ráadásul ő is hasonló hangnemben énekel. Természetesen most is ő viszi a prímet: basszusozik, billentyűzik, trombitál és harmonikázik, de éneklésben komoly teret enged Frank Benbini dobosnak, aki a Shake It Loose című számot viccesen a zenekar előző gitárosának ajánlja, valamint kesereg egy keveset azon, hogy kedvenc csapata, a Leicester közvetlenül a koncert előtt esett ki a Premier League-ből. Cortazzi is leicesteri, úgyhogy most már 2:1 a brit–amerikai arány az FLC-ben, de ettől függetlenül másfél órára így is New York elevenedik meg az A38 gyomrában. A Big Night Out, a Fun Lovin’ Criminal, a Smoke ’Em, a Love Unlimited és a Scooby Snacks megunhatatlan, de most az is kiderült, hogy Huey nélkül is kiválóan működik.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)