A VIII. szimfónia sok kritikusa szerint zeneileg nem olyan érdekes, mint a többi, és a teremtőerőt és a szeretetet sulykoló optimizmusa sem elég meggyőző. Mindennek ellenére rendkívül népszerű a koncerttermekben az inkább oratóriumnak tekinthető Ezrek szimfóniája, pedig gyermekkórus, akár több száz fős énekkar, kibővített szimfonikus zenekar, orgona és nyolc énekes szólista is kell hozzá. „Képzelje el az egész világmindenséget, amint zeng és visszhangzik” – írta a műről a zeneszerző.
Riccardo Frizza számára, aki egyaránt vezényel operát és koncerttermi zenét, nem bizonyult teljesíthetetlen feladatnak, hogy a Magyar Rádió Művészeti Együtteseit egy ilyen koncerten összefogja. Noha a bő másfél órás szimfónia előadásában voltak „csúszós” pillanatok, a kiváló szólóhangszeresek (köztük Langer Ágnes koncertmester) révén is el voltunk kényeztetve. Molnár Levente telt baritonja és Simon Lim érces basszusa mellett nem veszett el Kriszta Kinga szívhez szóló mezzója és Schöck Atala altja sem.
S bár aligha van olyan interpretáció, amely meggyőz a szimfónia tökéletességéről, tagadhatatlan, hogy a kolosszális és az intim párosítása nem marad hatás nélkül. Különösen a zárótétel Érosz-himnuszában, amelynek győzelmes záróakkordjai után meghajtjuk a fejünket. Hacsak nem azért, mert telement a fülünk hanggal.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
