A könyv a Szerelemhóhérhoz hasonlóan veszi végig az üléssorozatokat, amelyek mindegyikének középpontjában a gyász és az elmúlástól való félelem áll. Mit tehet az ember, aki korábban erős kézzel irányította az életét, ám öregkorára mintha kicsúszna a kezéből a kontroll? Hát a nő, aki még öregen is egykori, első szerelmének emlékébe kapaszkodik? Mit kezdhetünk azzal, ha minden, amit biztosnak éreztünk, meginog?
A neves terapeuta elmúlt 80 éves, hosszú terápiát már nem vállal, kizárólag azokkal foglalkozik, akik felkeltik az érdeklődését. Most az utóbbi évek eseteiből válogat, ami azért is érdekes, mert ezek a páciensek már kimondottan őt keresték, ismervén a munkásságát. Szenvedő emberek, akiket életkoruk, betegségük, vagy éppen egy általuk nagyon szeretett ember halála miatt közelről megérintett a végesség érzete. „Olykor gyászolom az életet, amit nem éltem meg”, mondja az egyik páciens, aláhúzva a Yalom hirdette tételt, amely szerint a halál gondolata akkor a legfájdalmasabb, ha úgy érezzük, hogy nem éltünk teljes életet. Hogy mi a teljes élet, azt persze nem lehet egzakt módon definiálni, de ezek a jól kiválasztott esetek nagyon sok oldalról rávilágítanak arra, hogyan érdemes gondolkodnunk a magunk teljességéről.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
