Ha tudni szeretnénk, mi minden „gyűlik bennünk szenvedélytelenül”, érdemes rászánni az időt, a figyelmet. Szorongásról van szó és a szorongattatásról. Meg arról, hogy lehet úgy élni, mint a finom rügy, amelyet az őz szagolgat; meg a fiúgyerekről, akinek még végtelen a világ, és lelket képzel a fának; meg rozsdamentes acéllábasokba ellő macskákról; a halpucolás közben a kés élén gyűlő kristályszerű pikkelyekről; verekedésben megvakult, mégis repülő galamb összeroncsolódásáról a faágak között. Tisztán látszik ebben a költészetben a szabadság, a szeretet és a félelem természete is. Például a minszki útinaplóversben, amelynek beszélője a diktátor elképzelt jelenlététől eredeztet mindent, a mellráktól való rettegését is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
