Már az első elbeszélések a mélybe rántanak, mintha a könyv elején tömörülnének a legnehezebben emészthető történetek, amelyek után meglehetősen idegenül hat az utolsó néhány szöveg könnyed, gyermeki humora. Újra és újra előkerül a meddőség kérdése, szexuális visszaélések traumái bukkannak felszínre, mérgező családi és szerelmi kapcsolatok működésébe pillanthatunk be. Olykor nem csak két novella között, de bizonyos mondatok után is muszáj egy kis szünetet tartani, például a Csak neve volt című darab közepén: „Halálnak adtam életet a szülőágyon, és ez a tudat annyira megbénít, hogy képtelen vagyok sírni.”
Izgalmas pluszrétege lehetne a kötet egészének az, hogy számos szereplője életét a legtöbb esetben a vallás és a hit is erősen meghatározza, kár, hogy az egyes szövegek nem akarnak mit kezdeni a magától értetődőnek tételezett vallási kontextussal. Pedig az ezek mélyén rejlő konfliktusok bátrabb kibontása a felvetett dilemmák még árnyaltabb tárgyalására is lehetőséget adott volna. Így viszont zavarba ejtő módon lógnak a levegőben az olyan részletek, mint a meg nem nevezett járvány idején született kutatóorvos belső monológja, aki a vírus és a védőoltások okozta meddőségről elmélkedve arra jut: „Valójában nem a tudomány adja meg a választ számunkra. A válasz Isten.”
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
