Visszhang: lemez

Jim Bob: Thanks for Reaching Out

Visszhang

A 90-es évek elején a Carter the Unstoppable Sex Machine rövid ideig a legsikeresebb brit zenekarok közé tartozott.

Ám a hülye nevéről és botrányairól ismert duó nem tudott sokáig a felszínen maradni. A vicces és cinikus dalszövegeket jegyző frontember, Jim Bob azóta egészen sikeres regényeket írt, különböző zenei projektekbe kezdett bele, néhány koncert erejéig pedig még eredeti zenekarát is feltámasztotta, de szólólemezeivel kevéssé találta a helyét. Három évvel ezelőtt azonban Pop Up Jim Bob című albumával sikerült revitalizálnia szólókarrierjét, ezzel a brit albumlistára is feljutott, és az egy szál gitáros koncerteket maga mögött hagyva újra zenekart szervezett maga köré.

Jim Bob azóta nem ereszti el a bevált receptet, a Thanks for Reaching Out a harmadik anyaga a visszatérése óta, ezek pedig sok tekintetben hasonlítanak egymásra. Nemcsak a borítók készülnek ugyanabban a stílusban, hanem az albumok szerkezete is nagyjából ugyanaz: a hetvenes éveket is megidéző popdalok mellett mindig van egy rövid darálás, egy beszédénekkel kísért történetmesélős szám, és egy szívszorító befejezés. Ez a formula működik is, Jim Bob legnagyobb erőssége pedig továbbra is az, hogy rövid versszakokban is képes tökéletes jellemrajzokat adni, és reflektálni a világ tökéletlenségére. Persze már kevésbé dühös, mint volt harminc évvel ezelőtt, de azért ezen az albumon is belerúg a maga kedves-gúnyos módján Elon Muskba, Putyinba, Boris Johnsonba és a szélsőjobbos fiatalokba.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.