A Sziget Fesztiválra többször is ellátogató leedsi zenekar a millennium utáni brit indie-hullám egyik zászlóshajója volt, és viszonylag stabilan sikerült kibekkelniük a színtér széthullását. Még úgy is, hogy a dobos-dalszerző Nick Hodgson bő tíz évvel ezelőtti kiválása utáni anyagok lényegesen gyengébben sikerültek, mint a korábbiak, de a táboruk így sem csappant meg különösebben.
A Kaiser Chiefs legjobb lemeze, a debütáló Employment (2005) olyan volt, mintha valaki felgyorsította volna és végignananázta volna a Kinks dalait. Az együttes nagyjából ezen a nyomvonalon haladt (valamivel kevesebb nananával) egészen mostanáig, de pályafutásuk harmadik évtizedébe érve úgy érezték, hogy radikálisan változtatni kell az irányon. A most megjelent Easy Eighth Albumon az egykori Rudimental-tag Amir Amor vezetésével a diszkó-funk irányába kalandoztak el. Ez nem is lenne baj, de az már igen, hogy alig lehet rájuk ismerni, és helyenként olyan érzésünk van, mintha Kylie Minogue B oldalas dalait hallgatnánk. Pedig a lemez nem kezdődik rosszul, a Chic-alapító Nile Rodgersszel közösen írt Feeling Alright korrekt sláger. Ám innentől kezdve a számokból leginkább csak annyi marad meg, hogy mindegyik idegesítően próbál nagyon rádióbarát és fogós lenni. Az előbbi sikerül, az utóbbi nem igazán.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
