A Sziget Fesztiválra többször is ellátogató leedsi zenekar a millennium utáni brit indie-hullám egyik zászlóshajója volt, és viszonylag stabilan sikerült kibekkelniük a színtér széthullását. Még úgy is, hogy a dobos-dalszerző Nick Hodgson bő tíz évvel ezelőtti kiválása utáni anyagok lényegesen gyengébben sikerültek, mint a korábbiak, de a táboruk így sem csappant meg különösebben.
A Kaiser Chiefs legjobb lemeze, a debütáló Employment (2005) olyan volt, mintha valaki felgyorsította volna és végignananázta volna a Kinks dalait. Az együttes nagyjából ezen a nyomvonalon haladt (valamivel kevesebb nananával) egészen mostanáig, de pályafutásuk harmadik évtizedébe érve úgy érezték, hogy radikálisan változtatni kell az irányon. A most megjelent Easy Eighth Albumon az egykori Rudimental-tag Amir Amor vezetésével a diszkó-funk irányába kalandoztak el. Ez nem is lenne baj, de az már igen, hogy alig lehet rájuk ismerni, és helyenként olyan érzésünk van, mintha Kylie Minogue B oldalas dalait hallgatnánk. Pedig a lemez nem kezdődik rosszul, a Chic-alapító Nile Rodgersszel közösen írt Feeling Alright korrekt sláger. Ám innentől kezdve a számokból leginkább csak annyi marad meg, hogy mindegyik idegesítően próbál nagyon rádióbarát és fogós lenni. Az előbbi sikerül, az utóbbi nem igazán.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
