Visszhang

Mindig rossz jel, ha lehet közel parkolni, és az Aréna előtti hatalmas téren is alig lézeng valaki

A szakadatlanul halmozódó, gyásszal foglalkozó műveknek megvan az a kockázatuk, hogy a nagy érzelmi nyitottság – talán épp védekezési mechanizmusképpen – lassan zsibbadtságba torkollik, és így emeli meg az ingerküszöbünket a témával kapcsolatban.

Majdnem egészen elfeledték a francia zeneszerző utolsó művét.

Horrorfesztiválok fődíjait nyeri ez a semmilyen erőszakos látványt nem mutató film.

Átlagos család a hetvenes évek elején: a hétéves Josse, két bátyja, öreg kutyájuk és szüleik. Házuk egy északnémet kisváros ifjúsági pszichiátriáján, a park közepén áll, a papa az intézet igazgatója.

Erich „Rickerl” Bohacek (Voodoo Jürgens) szerethető, de megbízhatatlan udvari bolondként járja Bécs legragacsosabb kocsmáit.

„A tehetséged olyan, mint a szalonna. Nem elég fellógatni a kéménynél. Először jól be kell dörzsölni sóval, majd mindennap ellenőrizni kell!” – tanácsolják Elsie-nek, akinek a szalonnához illő tehetsége konkrétan az éneklés.

Bár a film nem tragikus hangoltságú, néhol finom iróniát is tapasztalhatunk, azért a térdünket nem fogjuk csapkodni két öregember (a férj alzheimeres, a feleség rákos) agóniája, meg egy az életét kudarcként megélő zeneszerző öngyilkossága láttán.

Epikus bukás, ragyogó fiaskó – sokan így írják le Francis Ford Coppola filmjét. A mélységesen elhibázott mű azonban egy másik képet is kirajzol: a „filmrendező mint auteur”-elv tarthatatlanságát.

A tavaly elhunyt filozófus posztumusz megjelentetett írásai között egészen furcsa, szinte kakukktojásszerű ez a kötet, amelynek kiadása TGM kifejezett vágya volt.

Nem egy lazsálós zenekar a Tindersticks, bő három évtizednyi működésük alatt tizennégy nagylemezt adtak ki, és majdnem ugyanennyi filmzene megírására is jutott idejük, a leggyakrabban Claire Denis francia rendező filmjeihez komponáltak.

Will Ferrell és Andrew Steele író évtizedekig dolgoztak együtt a Saturday Night Live című szkeccsshow-ban és olyan vígjátékokban, mint a Latin macsó visszavág és az Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története.

A 2019-ben Montrealban alakult kanadai társulat egy 2022-ben készült, erős érzelmeket kiváltó, poétikus koreográfiával érkezett.

Ugyanabban az op-artos mintázatú ingben ült le Tálas Áron a zongorához, mint triójának tíz évvel ezelőtti bemutatkozásakor, most is világos, derűs, játékos, intellektuális személyiségét megmutatva. „Jó, hogy még rám jön”, kommentálta a ma már az élvonalban talán leggyakrabban foglalkoztatott zongorista.