Visszhang: lemez

Liam Gallagher & John Squire

Visszhang

A Stone Roses 1996-os feloszlása óta nem túl sok időt töltött el a reflektorfényben John Squire.

Kiadott egy lemezt The Sea­horses nevű zenekarával, ezt követte két szólóalbum a 2000-es években, majd inkább a festészetre koncentrált. Az előző évtizedben sor került a Stone Roses újjáalakulására, elsősorban turnék, illetve két új dal formájában, ezután Squire lényegében visszavonult. Érdekes módon egy 2020-as sportbalesetet követő hosszadalmas rehabilitáció ébresztette rá, hogy neki még van zenei mondanivalója. A csuklótörésből lábadozó gitáros nekiállt dalokat írni, és miután tavalyelőtt vendégeskedett Liam Gallagher knebworth-i koncertjein, rájött, hogy a szerzeményei pont a korábbi Oasis-frontember karcos hangján szólalhatnának meg a legjobban. Greg Kurstin producerrel Los Angelesben rögzítették a dalokat (amelyek szövegeiért is Squire felelt), a végeredmény egy remek pszichedelikus, cím nélküli rockalbum lett, ami egész biztosan Gallagher legjobb munkája az utolsó Oasis-album óta. A Raise Your Hands máris bizonyítja, hogy Squire még mindig nagyszerű gitáros, illetve hogy Liam hangja továbbra is alkalmas a világmegváltó refrének éneklésére. A Love You Forever Hendrixet, a Mars to Liverpool és a One Day at a Time az 1973 körüli Lennont idézi, az I’m a Wheel meg színtiszta blues, s van benne egy Star Wars-idézet is. A You’re Not the Only One-ban Led Zeppelin-hatások mutathatók ki, a Mother Nature’s Song nem csak a címe miatt beatleses, a Just An­other Rainbow pedig az a dal, amelyben a leginkább összeér az Oasis és a Stone Roses.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.