Új albumán sem parafrázisok, caprice-ok, etűdök szerepelnek, a válogatás legkorábbi darabja, a Consolations Weimarban keletkezett 1850-ben, akkor, amikor Liszt már nem csupán világraszóló szenzáció, hanem történeti jelentőségű komponista kívánt lenni. „Liszt számomra a szemlélődés zeneszerzője” – írja kísérő jegyzetében az előadóművész nagyon bölcsen, és gyorsan jegyezzük meg (és felejtsük is el), hogy apját, Ránki Dezsőt is lépten-nyomon kontemplatív, befelé forduló érzékenysége miatt szokás dicsérni.
Noha Ránki Fülöp az elmúlt években több koncerten is feladatának tartotta, hogy a nagy Liszt-ciklusokat teljes egészében szólaltassa meg, most szabadabban rendezte el a miniatűröket: az említett Vigasztalások mellett a Valses oubliées egy-egy darabja és az 1865-ben komponált, sajátos minimalizmust képviselő Klavierstücke hangzik el, míg a két Assissi Szent Ferenc-legenda keretbe helyezi a programot. Közepén egy apokaliptikus és hosszú gyászdarab, a Les morts, amely szétfolyna a zongoraművész ösztönös rendszeretete nélkül. Ránki magabiztos nyugalma, elmélyültsége és részletekre való igényessége úgy találta meg Lisztet, mint folt a zsákját.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
