Főképp annak tükrében, hogy azt ő maga is roppant részletesen megírta (1977-ben, a halála után jelent meg). „A híres eltűnés” idején Teresa Neele-ként adott interjúból származó alcím is megzavart, de utóbb világossá válik: a kötet ennyi engedményt tesz csak a bulvárnak. (Tudjuk: „a nagy rejtélyről” több száz cikk, sőt önálló kötetek is születtek.) Ám Lucy Worsley könyve hatalmas meglepetés, még úgy is, hogy Worsley a BBC-n történelmi műsorokat vezet, saját podcastje van női gyilkosokról, s emellett több életrajzi kötet szerzője is. Ám ismeretterjesztő stílusa ezúttal is magával ragadó, és még az elvetemült Christie-rajongóknak is tud újat mondani, vagy éppen más szemszögből pillantani az életre és a műre.
Agatha történetét regényesen tálalja, de nem erőszakol a legendásan visszahúzódó szerzőre „krimibe illő” életet. Christie halála után előkerült levelezését és naplóit (ezeket el akarta égetni, mégis megmaradtak) és a szakirodalmat (nagyon impozáns a könyv függeléke) kitűnően ismeri, és ami a legizgalmasabb, mai szemmel és kritikusan néz a szerzőre és a művére, a cselédek, nők, színes bőrűek ábrázolása tekintetében is. De érdekes olvasni a kis dolgokról is, hogy például mi történt az iraki ásatások helyszínén, hová tűnt az író mozgó vécéje, vagy éppenséggel olyan fontosabbakról, mint az, hogyan alakult az egykori ásatási helyszínek sorsa.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
