Főképp annak tükrében, hogy azt ő maga is roppant részletesen megírta (1977-ben, a halála után jelent meg). „A híres eltűnés” idején Teresa Neele-ként adott interjúból származó alcím is megzavart, de utóbb világossá válik: a kötet ennyi engedményt tesz csak a bulvárnak. (Tudjuk: „a nagy rejtélyről” több száz cikk, sőt önálló kötetek is születtek.) Ám Lucy Worsley könyve hatalmas meglepetés, még úgy is, hogy Worsley a BBC-n történelmi műsorokat vezet, saját podcastje van női gyilkosokról, s emellett több életrajzi kötet szerzője is. Ám ismeretterjesztő stílusa ezúttal is magával ragadó, és még az elvetemült Christie-rajongóknak is tud újat mondani, vagy éppen más szemszögből pillantani az életre és a műre.
Agatha történetét regényesen tálalja, de nem erőszakol a legendásan visszahúzódó szerzőre „krimibe illő” életet. Christie halála után előkerült levelezését és naplóit (ezeket el akarta égetni, mégis megmaradtak) és a szakirodalmat (nagyon impozáns a könyv függeléke) kitűnően ismeri, és ami a legizgalmasabb, mai szemmel és kritikusan néz a szerzőre és a művére, a cselédek, nők, színes bőrűek ábrázolása tekintetében is. De érdekes olvasni a kis dolgokról is, hogy például mi történt az iraki ásatások helyszínén, hová tűnt az író mozgó vécéje, vagy éppenséggel olyan fontosabbakról, mint az, hogyan alakult az egykori ásatási helyszínek sorsa.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
