Az utóbbi időben Bach műveinek újszerű tolmácsolójaként hívta fel magára a figyelmet. A h-moll mise és két kantáta felvétele után a Máté-passió került lemezre, amely Pichon értelmezésében megejtően intim, de drámai kitárulkozásoktól sem mentesen szól a kortárs hallgatóhoz. A karmester franciás színháziassággal öt „felvonásra” osztja a művet, hogy az utolsó vacsorától Krisztus eltemetéséig tartó passiótörténet heroikus, kétségbeesett, könyörületes és barbár epizódjait kidomborítsa.
Már a nyitótételben hallatszik, micsoda erő van a Radio France nagy létszámú kórusában, és milyen virtuóz a historikus hangszereken játszó Pygmalion. Julian Prégardien az érzelmek szokatlanul széles skáláját jeleníti meg az evangélista szólamában, a hangjában zengő ártatlanság, frissesség csak súlyosabbá teszi a történet tragikumát. Stéphane Degout baritonja ezúttal nem az emberi, hanem az isteni lényeget hangsúlyozza Jézus alakjában, s ha csak egyetlen áriát kell kiemelni tőle, az legyen a Mache dich a második részből: feszes, dús, csupa forróság és fény. A lemez a párizsi Salle Pierre Boulez tágas akusztikájának, valamint a hangmérnökök dinamikára, tónusra és szövegre való érzékenységének köszönhetően is kiemelkedő. Több száz felvétel készült már a Bach-passióból, de ez esetben nem mondja azt az ember, hogy nem kellett volna még egy.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
