A hétköznapok egyszerűségében keresi az elemi szépséget, a megrázó veszteségek súlyát egy-egy pillanatra feledtető privát ünnepeket. E szűkre szabott személyes tér akár kozmikus messzeségekig is tágítható, hogy végül észrevegyük, nincs számottevő különbség egy csillag haláltusája és az uszoda előterében pislákoló lámpa között, amely „hosszan / küszködve villogott mind / sűrűbben hunyva ki / míg végleg elsötétült”.
Mindvégig izgalmas és érdekes marad a Méhes líráját működtető visszatérő dinamikai játék: bármerre is kalandozzék a szövegekben megszólaló hang merengő figyelme, a versek zárlatában mindezt egy-egy esemény/elem felbukkanása akasztja meg, így a megcsörrenő telefon vagy egy hajléktalan köszönése. Az élet elbeszélhetőségének nehézségeivel szembesítő érettségi találkozó emlékeit például a fikusz téliesítése hívja elő.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
