A hétköznapok egyszerűségében keresi az elemi szépséget, a megrázó veszteségek súlyát egy-egy pillanatra feledtető privát ünnepeket. E szűkre szabott személyes tér akár kozmikus messzeségekig is tágítható, hogy végül észrevegyük, nincs számottevő különbség egy csillag haláltusája és az uszoda előterében pislákoló lámpa között, amely „hosszan / küszködve villogott mind / sűrűbben hunyva ki / míg végleg elsötétült”.
Mindvégig izgalmas és érdekes marad a Méhes líráját működtető visszatérő dinamikai játék: bármerre is kalandozzék a szövegekben megszólaló hang merengő figyelme, a versek zárlatában mindezt egy-egy esemény/elem felbukkanása akasztja meg, így a megcsörrenő telefon vagy egy hajléktalan köszönése. Az élet elbeszélhetőségének nehézségeivel szembesítő érettségi találkozó emlékeit például a fikusz téliesítése hívja elő.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
