A korai káosznak köszönhetően néhány éven belül sikerült szinte teljesen lenullázniuk magukat, aztán az 1998-as Deserter’s Songs című albummal filmzenéket idéző magasztos kamarapopra váltottak, és ennek sikerével tudták megmenteni a csőd szélén álló zenekart. A kifejezetten jól sikerült folytatás (All Is Dream, 2001) lendülete jó ideig vitte Jonathan Donahue zenekarát, de az elmúlt évtizedben sokat sejtetően elcsendesedtek a dolgok a Mercury Rev körül.
Az előző sorlemez, a 2015-ös The Light in You biztonsági játéka után a most megjelent Born Horses ismét egy új utakat kereső együttest mutat. Kezdjük a jó részével: az album központi darabja, az A Bird of no Address toronymagasan a legjobb szám, amit a zenekar az elmúlt húsz évben kiadott. De ehhez hasonlót hiába keresünk a többi között, mivel hagyományos értelemben vett dalból nincs több a lemezen. A spiritualitás iránt mindig is fogékony Jonathan Donahue szinte végig csak rábeszél a hol jazzesebb, hol ambientesebb zenére. Ez nem teljesen elvetélt kísérlet, például a záró There’s Always Been a Bird in Me-nél kifejezetten jól működik a formula, az album nagyobbik részén viszont az eredmény inkább egy new age-es ihletésű meditációs anyagra emlékeztet. A Born Horses kétségtelenül bátor lemez, de sajnos bármelyik korábbi anyag jobban csábít az újrahallgatásra.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
