Mesterfogás

Az öntörvényű festőnek hiába rendez kiállítást testi-lelki jó barátja, művészetének csodálója, az elkötelezett galériatulajdonos, a negatív kritikáktól megsértődő piktor azt az egyetlen vásárlót is elüldözi, aki hajlandó volna pénzt adni egy vásznáért.

Aztán egy jól fizető megbízást hajt fel a galériás a felesége halála óta nemcsak érzelmi, de anyagi biztonságát is elveszítő, adósságban úszó művésznek, aki azonban nem tudja megtagadni nonkonformista önmagát, és az élelmiszer­ipari multi tevékenységét szimbolizálni hivatott festményének leleplezése botrányba fullad. Végrehajtók teszik ki a lakásából, a műterméből. Persze, hogy a barátja áldásos önfejűsége következtében anyagilag szintén megrendült műkereskedő siet segítségére. Azt fundálja ki, hogy az egyébként is az öngyilkosságot fontolgató föstő haljon meg csakugyan. S lám, a temetést követő gyűjteményes kiállítás után nem marad eladatlan kép, milliókat fizetnek a korábban idejétmúltnak minősített művekért, és az elhunytról könyvet ír a művészeti megmondóember, aki azelőtt a földbe döngölte. Csak ki ne derüljön, hogy a legkiválóbb egészségnek örvend az erdei házikóban elrejtőzött, s ott végre kedvére dolgozó festő.

Rémi Bezançon (Hátralévő éle­ted első napja, A legszebb dolog) filmje komédiának nem elég humoros, a drámai részek erőtlenek, szatírának meg túl kézenfekvő állításokkal dolgozik, nem elég merész. A korunk képzőművészetének divatos irányzatait szarkazmussal bemutató Senki többet című dokuhoz (Nathaniel Kahn, 2018) mérhető játékfilmre még várnunk kell.