Aztán egy jól fizető megbízást hajt fel a galériás a felesége halála óta nemcsak érzelmi, de anyagi biztonságát is elveszítő, adósságban úszó művésznek, aki azonban nem tudja megtagadni nonkonformista önmagát, és az élelmiszeripari multi tevékenységét szimbolizálni hivatott festményének leleplezése botrányba fullad. Végrehajtók teszik ki a lakásából, a műterméből. Persze, hogy a barátja áldásos önfejűsége következtében anyagilag szintén megrendült műkereskedő siet segítségére. Azt fundálja ki, hogy az egyébként is az öngyilkosságot fontolgató föstő haljon meg csakugyan. S lám, a temetést követő gyűjteményes kiállítás után nem marad eladatlan kép, milliókat fizetnek a korábban idejétmúltnak minősített művekért, és az elhunytról könyvet ír a művészeti megmondóember, aki azelőtt a földbe döngölte. Csak ki ne derüljön, hogy a legkiválóbb egészségnek örvend az erdei házikóban elrejtőzött, s ott végre kedvére dolgozó festő.
Rémi Bezançon (Hátralévő életed első napja, A legszebb dolog) filmje komédiának nem elég humoros, a drámai részek erőtlenek, szatírának meg túl kézenfekvő állításokkal dolgozik, nem elég merész. A korunk képzőművészetének divatos irányzatait szarkazmussal bemutató Senki többet című dokuhoz (Nathaniel Kahn, 2018) mérhető játékfilmre még várnunk kell.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
