Visszhang: lemez

MGMT: Loss of Life

Visszhang

Páros lábbal rúgta be az ajtót annak idején debütáló lemezével az amerikai MGMT. A 2007-es Oracular Spectacularon három bombasláger is volt, amelyek még a kereskedelmi rádiókba és a bevásárlóközpontok háttérzenéi közé is be tudtak kúszni.

Az együttes két tagja, Andrew VanWyngarden és Ben Goldwasser nem tudott ebben a helyzetben feloldódni, ez a kissé enerváltan sikerült 2008-as Sziget-fellépésükön is érezhető volt, ezért úgy döntöttek, hogy a továbbiakban eltekintenek a szélesebb közönségigény kiszolgálásától. Azért nem befogadhatatlan free-jazzre nyergeltek át, de a klasszikus értelemben vett slágerek helyett inkább kísérletezős hangzású, progresszívebb dalok jöttek. Ezen az úton halad azóta is az MGMT, hol jobb (Little Dark Age, 2018), hol gyengébb (MGMT, 2013) anyagokkal.

A hatéves kihagyás után megjelenő Loss of Life az eddigi legnyugodtabb hangvételű lemezük, amelyre a psych folk volt erőteljes hatással. A felvezető kislemez, a Mother Nature olyan, mint egy ki­adatlan Mercury Rev-dal a 90-es évek végéről, a Nothing to Declare pedig a szintis prüntyögéstől eltekintve akár Roy Harper száma is lehetne. Nem azonnal hat a Loss of Life, de újabb hallgatásokkal jól rá tud nőni a hallgatóra. Egyedül a Christine and the Queensszel közösen készült Dancing in Babylon negédes dallamai esnek le a lemezről, de a csúcspont, a giccs és a kellemetlenség határáról mindig visszatáncoló Nothing Changes után ezt is meg lehet bocsátani.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.