Visszhang: koncert

Müpa Jazz Showcase

Visszhang

A tizenhat éve futó versenyen két jelentős újítást vezettek be: végre nem a hangulatos, de kényelmetlen Zászlótérben és nem is egy akusztikailag megművelhetetlen előtérben tartják a tehetségek szemléjét, hanem a Fesztivál Színházban.

Az idén a szervezők hat pályakezdő csapatnak adtak lehetőséget, akik hozták is az ebben a környezetben elvárható profizmust. Így sem volt nehéz dolga a zsűrinek, és a Symbiosis 5 koncertjének (képünkön) végén már a taps is mutatta, kihez húz a közönség, így a közelmúltban alakult kvintett közönségdíjas lett, és a zsűri nagydíját is ők kapták. A jazz-konzin, illetve a Zeneakadémián jazzt tanuló öt fiatalember valóban sok időt és energiát szánt már eddig is arra, hogy szorosan összeműködő ensemble-t alkosson. Külföldön is nyertek díjakat, produkciójuk nagyon „kész”, alaposan végiggondoltak és jók a kompozícióik. Betartják a posztbop és modális jazzkereteket, de igyekeznek fineszt, egyéni megoldásokat belevinni zárlatokkal, váltásokkal, és jól váltottak elektromos hangszerekre is. Egy cseppet „leckefelmondás” jelleget adott mindennek a hibátlanságuk, mindenre ügyeltek, de tudtak kapcsolatot teremteni a hallgatókkal, így a közönség is értékelte odaadásukat. Ugyancsak érett, jól kidolgozott műsorral négy különdíjat érdemelt ki Egri János Jr. a Trio Johnology élén, és Sárközi Dina üdítően fiatalos kvintettje sem távozott üres kézzel, magyar szöveges, eredeti dalaikban nagy lehetőségek vannak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.