2021-es Spells című (mini)albumán érzékeny hárfajátékát csodálhattuk meg; ebből és szintén nem mindennapi énekhangjából kivételesen szép ambient hangképeket épített fel. Idei albumát Angliában vette fel, és a brit Cicely Goulder, illetve Hecq, azaz Ben Lukas Boysen produceri közreműködésével összerakott erős, kompakt, hipnotikus zeneanyag több tekintetben más lett, mint a korábbiak. Most Hunter egyre kifejezőbb vokális produkciója kerül a középpontba, jól megformált dalokat hallunk, amelyeket gazdag hangkulisszával tálalva varázsol elénk, nem spórolva az obligát hárfafutamokkal sem. Néha a dob(gép) metronómhangja adja az egyenletes, hipnotikus ütemet a dalhoz (Through the Din, Finding Mirrors), máskor a finoman lüktető hangszőnyeg dob nélkül is együtt rezonál Hunter egyre merészebben szárnyaló vokáljával. Személyében egy figyelemre méltó drámai tehetséggel bíró, a részletekre is odafigyelő zeneszerző munkáit halljuk, aki észrevétlen ravaszsággal csempészi be a klasszikus soul-, folk-, sőt pophatásokat élő hangszerekkel (a hárfa mellett hegedűvel, néha fúvósokkal) és elektronikával kialakított ambient hangképei közé. Mindezek mellett elmondható az is a Lovegaze-ről, hogy Nailah Hunter közszemlére teszi érzelmeit: a szerelem viszontagságairól énekel, de ebben az éteri szépségű teremtett világban még a bánatból is erő fakad.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
