Visszhang: lemez

Pallbearer: Mind Burns Alive

  • Harci Andor
  • 2024. augusztus 14.

Visszhang

Nincs új a nap alatt...

Egy idő után a legvehemensebb riffeket szaggató, legagresszívebb ritmusokat püfölő metálzenekarok is képesek kisimulni, és háztartási fémzene címszó alatt olyan lemezeket kiadni, amelyek könnyen kiborítják a rajongóikat. Kimondottan ismertnek sem kell ehhez lenni, hiszen az Arizona állambeli Pallbearer nem tölt meg stadionokat. De évtizedes fennállása alatt sikeresen győzte meg a doom-fanatikusokat, és kultikus státuszt harcolt ki magának. Amit aztán fokozatosan elkezdett lebontani azzal, hogy szép lassan elevezett pszichedelikusabb, posztrockba hajló vizekre.

A Mind Burns Alive talán meghittebb, bensőségesebb, mint a megelőző albumok. Brett Campbell énekes viszonylag szűk vokális készlettel hozza ki a legtöbbet magából, mondhatnánk, hogy egy kitárulkozó „lírai én” sejlik fel az énekben és a szövegekben is. Ezt az intimitást hangsúlyozza a drasztikusan megváltozott dinamika, a lemez időtartamának felében domináló halkabb, lágyabb szakaszok térnyerése. Itt-ott felsejlik a progresszivitás is, például a lemezt nyitó Where the Light Fades vonalvezetésében, vagy az Endless Place szaxofonszólójában (!), ami ezzel együtt is a lemez csúcspontjának tekinthető. Ahogy a Paradise Lost a 2000-es évek elhajlása után ismét magára talált, és újabb lemezei vetekednek a korábbiakkal, úgy valamikor talán a Pallbearernek is sikerül megismételnie ezt a bravúrt. Addig viszont érdemes elmerülni az új lemez anyagában, az ugyanis csak többszöri hallgatás után bontakozik ki igazán.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.