Az 1970-es évek elején indult kamarazenekar a klasszikus zene, a folk, a könnyedebb jazz és a popzene határán egyensúlyozott instrumentális nagylemezeivel. Bő egy évtizeddel a zenekarvezető halála után fia, Arthur Jeffes úgy döntött egy emlékkoncert után, hogy továbbviszi édesapja örökségét. Zenészeket toborzott maga köré (egyebek közt a Suede-ből és a Gorillazból is), az új formáció nevét Penguin Caféra rövidítette, és velük kezdte el apja szerzeményeit játszani, azután új dalok írásába is belevágott.
A Penguin Cafe az elmúlt évtizedben saját jogán elismert zenekarrá vált, a Rain Before Seven pedig már az ötödik nagylemezük. Az eddig megszokott zongora és vonósszekció mellett a lemez visszatérő hangszere a marimbával rokonítható nyugat-afrikai balafon, amely jól belesimul mind a meditatívabb, mind a zaklatottabb dalokba. A nyugtalanító hangulatú darabok (Welcome to London, Temporary Shelter from the Storm) korábban nem voltak jellemzőek a Penguin Caféra, így nem túlzás kijelenteni, hogy Arthur ezzel az anyaggal sodródott a legmesszebbre édesapja zenéjétől. És ez jól is van így, bár Simon Jeffes szelleme azért jelen van az új albumon: a Harold Budd emlékére íródott In Re Budd, vagy a filmzenének is beillő Galahad az ő szerzeményei is lehetnének, a lemezt záró Goldfinch Yodel című szám pedig egyértelmű főhajtás a Penguin Cafe Orchestra 1981-es lemeze előtt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
