Androula Michaël pedig nem kevesebbet állít, mint hogy a szerző elképesztően sokféle versei „felszínes olvasatban hozzáférhetetlenek”. Tehát ha nem sikerül a befogadásuk, az a mi hibánk.
Picasso egy válságos életszakaszában fordult a líra felé, amikor épp minden művészeti tevékenységgel fel akart hagyni az éneklés kedvéért. Ezen 1935–1936-ra eső, szinte mániákus periódusa után (ekkor született a két nyelven, franciául és spanyolul írt csaknem 400 művének nagy része) egészen 1959-ig írt. Az elemzők rendre a szövegek korlátlan áradásáról beszélnek, rájuk húzva a legkülönfélébb irodalomelméleti kifejezéseket. Csak azt nem írják le, ami nyilvánvaló: ezek talán nem is versek, inkább lírai naplók (egyiknek sincs címe, csak a megírásuk dátuma áll a szövegek felett), automatikus írással (Picasso tényleg mindenhová írt, és ezeket vagy letisztázta, vagy nem) lejegyzett gondolat- vagy hangulatfutamok, néhol érdekes költői csillogással.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
