Visszhang: lemez

Nabihah Iqbal: Dreamer

  • - minek -
  • 2023. május 3.

Visszhang

A londoni születésű, sokoldalú zenész számára nem volt mindig áldás a nagyváros.

Remek bemutatkozó albuma, a 2017-es Weighing of the Heart nyomában már majdnem kész volt az újabb, amikor 2020 elején kifosztották a stúdióját, s a rablók elvitték a második lemez kész anyagát is. Lelki békéjét paradox módon az mentette meg, hogy nagyapja súlyos betegsége nyomán Pakisztánba kellett utaz­nia, majd ott ragadt a Covid miatt, és az új inspirációk hatására kezdett ismét komponálni. Legújabb albumán, a Dreameren sem mellőzte a posztpunk, dreampop, shogaze előképekből, illetve az ambient-trance-house elektronikából való építkezést, de talán még erősebb a dalaira oly jellemző személyesség és önreflexió.

Iqbal akusztikus gitárra és harmóniumra írta az albumot, a hangzást is inkább az általa megszólaltatott gitárok dominálják, énekhangja pedig tökéletesen betölti az eleven és fantáziadús hangszeres játéka nyomán feltáruló akusztikai teret. Egy-egy örvénylő, lassú sodrású szerzeményben csak a fináléra bukkan elő némi gépi ütem, mint például az In Light fenséges, nagy ívű felütésében. Más darabok kifejezetten táncolhatók, így a posztpunk This World Couldn’t See Us, az ellenállhatatlan szinti bassline-ra lüktető Sunflower, vagy a beszédes című Gentle House.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.