Remek bemutatkozó albuma, a 2017-es Weighing of the Heart nyomában már majdnem kész volt az újabb, amikor 2020 elején kifosztották a stúdióját, s a rablók elvitték a második lemez kész anyagát is. Lelki békéjét paradox módon az mentette meg, hogy nagyapja súlyos betegsége nyomán Pakisztánba kellett utaznia, majd ott ragadt a Covid miatt, és az új inspirációk hatására kezdett ismét komponálni. Legújabb albumán, a Dreameren sem mellőzte a posztpunk, dreampop, shogaze előképekből, illetve az ambient-trance-house elektronikából való építkezést, de talán még erősebb a dalaira oly jellemző személyesség és önreflexió.
Iqbal akusztikus gitárra és harmóniumra írta az albumot, a hangzást is inkább az általa megszólaltatott gitárok dominálják, énekhangja pedig tökéletesen betölti az eleven és fantáziadús hangszeres játéka nyomán feltáruló akusztikai teret. Egy-egy örvénylő, lassú sodrású szerzeményben csak a fináléra bukkan elő némi gépi ütem, mint például az In Light fenséges, nagy ívű felütésében. Más darabok kifejezetten táncolhatók, így a posztpunk This World Couldn’t See Us, az ellenállhatatlan szinti bassline-ra lüktető Sunflower, vagy a beszédes című Gentle House.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
