A versekben megszólaló hang a saját gyermekkori vagy éppen a családi, közös emlékeket kutatja, amelyek közé minduntalan beszivárog a történelmi idő is. Mindennek a tétje azonban korántsem holmi tovatűnt idill rekonstruálása, hiszen a közösség, a család emlékezetének bizonyos rétegei generációkon átívelő traumákat rejtenek: „elviszi mindkét nagyapát is lábon, / az elcsatolt apait, a besúgott anyait”. A szövegek célja az egyénen túlmutató identitás vázának felépítése.
A kötet szerkezete jól átgondolt. A különböző tematikus egységek tíz, minden szempontból nagyon különböző ciklussá szerveződnek, amelyek a visszatérő motívumok („taxiszínű szorongás”) és az akár szó szerint ismétlődő sorok („Ki nem volt már ügynök itt?”) segítségével átjárhatók maradnak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
