A fizikailag, lelkileg bántalmazó férfidominancia viszonylag könnyen bemutatható, Priscilla Beaulieu-nek azonban Elvis Presley komplexusokkal és kényszerképzetekkel terhelt szerelmének aranyketrecéből kellett megszabadulnia. A hozzá hasonló celebek helyett a szemérmes kamasz lányt választó szupersztár álomkapcsolata lépésről lépesre változott lidércnyomássá. Az ártatlan lányban anyukáját kereső Elvis évekig várakoztatta szerelmesét szűzen (miközben ő maga nem követte a lovagi önmegtartóztatás ideálját), ugyanakkor a szerepének (a nagy Elvis kedvese) megfelelően átalakította nem csak külső megjelenését, de életterét, társaságát is. Priscilla mint olyan, tán nem is létezett soha számára (legalábbis a memoár és a film szerint), csak mint különféle női szerepek betöltője, mely szerepekhez képest Elvis maga eljátszhatta a Férfit.
Ez a koncepció akkor működne, ha a kiváló, a bakfistól az öntudatos anyáig húzódó ívet felépíteni tudó Priscilla (Cailee Spaeny) mellé akadna egy fajsúlyos, szexi, hibáival, függőségeivel együtt is vonzó Elvis. Az a fatökű akarnok azonban, akit a film a „Király” becenévvel nem véletlenül illetett énekesként akar elfogadtatni, még csak nem is emlékeztet Presley-re, és nem azért, mert Jacob Elordi sem hasonlít rá. Hanem azért, mert a női elnyomatás két lábon járó szimbóluma, és csak az. A filmben értelmező funkciót betöltő zeneszámok közül (van vagy negyven!) egy sem Presley-é. Ez lehetne koncepció, de nem az: nem kapták meg a jogokat. Érthető.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
