A mindenféle egyebekkel foglalkozó filmek már más szemmel néznek az újságírókra; mind gyakran piócaként jelennek meg, a hős lakhelyének bejárata köré nagyszámban seregelve vagy a bíróság lépcsőjén lökdösődve. Ám, mint vizsgált dolgozatunk magyar címe is mutatja, most az első – értelemszerűen jóval szűkebb – csoportozathoz van szerencsénk, annak is a pygmalionos alfajához, amikor a rebegő pillájú gyakornokjelölt bekopog a redakció ajtaján abban az őszinte reményben, hogy minél hamarabb felfalják az oroszlánok. Az oroszlánok persze sose falják fel, csak sokáig szemétkednek vele, de aztán kimutatja ő is az oroszlánkörmeit. Van ennek az al-alszakágnak egy közel harmincéves kitüntetett díszpéldánya, magyar címe szerint A hírek szerelmesei (1996), melyben Higgins professzor szerepét Robert Redford, a kis Elisa Doolittle-t meg Michelle Pfeiffer adja. Jó hosszú film, több mint kétórás. 1996 nem volt olyan régen, tehát a mű eminens módon az elektronikus újságírás, ha tetszik, a televíziózás mezein játszódik.
Nos, Alix Delaporte új – alig másfél órás – darabja ennyi idő után is ugyanott tart, s erre meg is van a jó oka: temetni jött és siratni. Mi a fenét is csinálhatna mást, bár a siratást sokan elengednénk belőle, még akkor is, ha szimplán temetni unalmas. Különben majdnem ugyanaz van, mint harminc éve, csak Delaporte megpróbálja lehántani a nagy műtörténeti előzményről a lamúrt (franszia létére). S ez majdnem sikerül is neki. A lényeg azonban az, hogy a főhőst megölni a film végén már 1996-ban is necces volt vagy csak újságírós filmekben volt szabad, ma viszont már annyira nem szabad, hogy ha valaki ilyesmiben töri magát, kénytelen végezni egy komplett iparággal.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
