A mindenféle egyebekkel foglalkozó filmek már más szemmel néznek az újságírókra; mind gyakran piócaként jelennek meg, a hős lakhelyének bejárata köré nagyszámban seregelve vagy a bíróság lépcsőjén lökdösődve. Ám, mint vizsgált dolgozatunk magyar címe is mutatja, most az első – értelemszerűen jóval szűkebb – csoportozathoz van szerencsénk, annak is a pygmalionos alfajához, amikor a rebegő pillájú gyakornokjelölt bekopog a redakció ajtaján abban az őszinte reményben, hogy minél hamarabb felfalják az oroszlánok. Az oroszlánok persze sose falják fel, csak sokáig szemétkednek vele, de aztán kimutatja ő is az oroszlánkörmeit. Van ennek az al-alszakágnak egy közel harmincéves kitüntetett díszpéldánya, magyar címe szerint A hírek szerelmesei (1996), melyben Higgins professzor szerepét Robert Redford, a kis Elisa Doolittle-t meg Michelle Pfeiffer adja. Jó hosszú film, több mint kétórás. 1996 nem volt olyan régen, tehát a mű eminens módon az elektronikus újságírás, ha tetszik, a televíziózás mezein játszódik.
Nos, Alix Delaporte új – alig másfél órás – darabja ennyi idő után is ugyanott tart, s erre meg is van a jó oka: temetni jött és siratni. Mi a fenét is csinálhatna mást, bár a siratást sokan elengednénk belőle, még akkor is, ha szimplán temetni unalmas. Különben majdnem ugyanaz van, mint harminc éve, csak Delaporte megpróbálja lehántani a nagy műtörténeti előzményről a lamúrt (franszia létére). S ez majdnem sikerül is neki. A lényeg azonban az, hogy a főhőst megölni a film végén már 1996-ban is necces volt vagy csak újságírós filmekben volt szabad, ma viszont már annyira nem szabad, hogy ha valaki ilyesmiben töri magát, kénytelen végezni egy komplett iparággal.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
