Visszhang: film

Riporterek

  • - ts -
  • 2024. október 2.

Visszhang

Az újságírós filmek az idők kezdete óta egyirányú utcába viszik a nézőiket; a sajtó gyakorlatilag csak heroizálva jelenik meg a vásznon – különösen a megtörtént események alapján készített művekben.

A mindenféle egyebekkel foglalkozó filmek már más szemmel néznek az újság­írókra; mind gyakran piócaként jelennek meg, a hős lakhelyének bejárata köré nagyszámban seregelve vagy a bíróság lépcsőjén lökdösődve. Ám, mint vizsgált dolgozatunk magyar címe is mutatja, most az első – értelemszerűen jóval szűkebb – csoportozathoz van szerencsénk, annak is a pygmalionos alfajához, amikor a rebegő pillájú gyakornokjelölt bekopog a redakció ajtaján abban az őszinte reményben, hogy minél hamarabb felfalják az oroszlánok. Az oroszlánok persze sose falják fel, csak sokáig szemétkednek vele, de aztán kimutatja ő is az oroszlánkörmeit. Van ennek az al-alszakágnak egy közel harmincéves kitüntetett díszpéldánya, magyar címe szerint A hírek szerelmesei (1996), melyben Higgins professzor szerepét Robert Redford, a kis Elisa Doolittle-t meg Michelle Pfeiffer adja. Jó hosszú film, több mint kétórás. 1996 nem volt olyan régen, tehát a mű eminens módon az elektronikus újságírás, ha tetszik, a televíziózás mezein játszódik.

Nos, Alix Delaporte új – alig másfél órás – darabja ennyi idő után is ugyanott tart, s erre meg is van a jó oka: temetni jött és siratni. Mi a fenét is csinálhatna mást, bár a siratást sokan elengednénk belőle, még akkor is, ha szimplán temetni unalmas. Különben majdnem ugyanaz van, mint harminc éve, csak Delaporte megpróbálja lehántani a nagy műtörténeti előzményről a lamúrt (franszia létére). S ez majdnem sikerül is neki. A lényeg azonban az, hogy a főhőst megölni a film végén már 1996-ban is necces volt vagy csak újság­írós filmekben volt szabad, ma viszont már annyira nem szabad, hogy ha valaki ilyesmiben töri magát, kénytelen végezni egy komplett iparággal.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."