Így van ez a Simlisben is, amely sima románcként indul: a magányos antikvárius fiú összejön a magányos egyetemista lánnyal. A lány bátyja zűrbe keveredik, csak több százezer dollár segítségével mászhat ki belőle – még szerencse, hogy az antikvárius valójában egy milliomoscsemete, akinek nagy hatalmú apja egy befektetésitőke-alap vezetője. Kisegíti tehát barátnőjét, aki összetörve fiúja szívét, lelép a pénzzel. Aztán kiderül, hogy az egyetemista valójában nem is egyetemista, hanem egy drogos bűnöző, akit úgy képeztek ki csalóvá, mégpedig a befektetésitőke-alap vezető papa feleségének szeretője.
Benjamin Caron a túlbonyolított történetet jellemdrámákra csupaszítva négy, a főszereplőkről elnevezett fejezetben meséli el. Ezzel tompít ugyan a meglepetések erején, cserébe viszont a szereplők mindegyike hús-vér alakot ölt, személyiséget és motivációt kap. Egy ponton talán már el is hisszük, hogy a Simlis több akar lenni, mint egy olcsó, fordulatos thriller – aztán rá kell jönnünk, hogy pont ezzel járt túl az eszünkön.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
