Visszhang: lemez

Soft Play: Heavy Jelly

Visszhang

A Slaves egyik 2018-as dala úgy végződik, hogy a tagok a zenekaruk nevét kántálják.

Ma már elég furcsának tűnik ez a motívum, ugyanis két évvel ezelőtt a minimalista brit punkduó úgy döntött, hogy a politikai korrektség jegyé­ben Soft Playre nevezik át magukat. Kaptak ezért hideget-meleget, nem csoda, hogy új lemezük egyik legerősebb dalában, a Punk’s Deadben maró gúnnyal szólnak vissza azoknak, akik támadták őket emiatt, és leszögezik: nem csupán olcsó hírverésről volt szó.

Bár a Soft Play név alapján azt is feltételezhetné a hallgató, hogy a hangzásukon is finomítottak Isaac Holmanék, de nem ez történt: a hat év szünet után megjelent Heavy Jelly lett a legagresszívabban szóló albumuk. Az eddig klasszikus garázspunkként kategorizálható együttes tagjai mintha még tinédzserkoruk kedvenc metállemezeit is előtúrták volna… Az Act Violently riffje például akár System of a Down is lehetne.

Ezeket az elemeket leszámítva azonban a Soft Play ugyanaz maradt, aminek a Slaves indult: dühös, egyszerű, szórakoztató 2–3 perces darálások vannak a lemezen. De a végére egy mandolinos fordulatot is betettek (Everything and Nothing), ami meglepően jól működik a félórányi torzított gitárkavalkád után. Ha nem is minden ötlet ül ennyire a Soft Play lemezén és ezúttal akkora generációs sláger sincs, mint a karrierjüket berúgó The Hunter vagy a Cheer Up London, kétségtelenül erőteljes ez a visszatérés.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.