Visszhang: tánc

Sweat Baby Sweat

  • - sisso -
  • 2022. november 30.

Visszhang

Jan Martens 2011-ben készült előadása ma is progresszívnek számít.

Abba viszont fáj belegondolni, hogy hiába dolgoznak itthon is nemzetközi színvonalú kortárs táncosok, nálunk esély sincs arra, hogy így „kijátszanak” egy előadást.

A kicsit több mint egyórás duett a mindent felemésztő, nehéz, intenzív érzésről, a szerelemről, mint önmegsemmisítő szenvedélyről, illetve az elengedés képtelenségéről beszél, és ezt végig a két test folyamatos, szoros és akrobatikus egymásba csimpaszkodásával érzékelteti. A két előadónak, Kimmy Ligtvoetnek és Steven Michelnek minden tekintetben megterhelő lehet ez a hosszú színpadi szimbiózis. Rodin A csók című szobrát kell megeleveníteniük és mozgásban tartaniuk a színpadon anélkül, hogy fülledt erotikába vagy gejl romantikába vinnék el az előadást. Fizikai kondíciójuk bámulatos, akár akrobatának is elmehetnének.

Jan Martens koreográfus megszállottan hiszi, hogy a testek kommunikálnak, és az általuk ily módon közvetített érzelmek és reflexiók a nézőben is megképződnek. Párválasztási rituálét mutat be, miközben azt is szemlélteti, hogy a gyengédség miként alakulhat kőkemény szembenállássá, a költészet, az éteriség hogyan válhat rideg és fájdalmas realitássá. Lassú és megrendítő, néha fölöttébb kényelmetlen tánckompozíció egy üres színpadon, amelyben fontos szerepe van Jaap van Keulen zenei kompozícióinak és Paul Sixta vi­deó­dizájnjának is. Egyik sem enyhíti a fájdalmat. Együtt várjuk, legyen már vége a szenvedésnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.