film

Szeánsz Velencében

Visszhang

Agatha Christie kevéssé sikerült Halloween és halál (1969) című kései regénye esett át ezúttal a Kenneth Branagh-féle Poirot-ráncfelvarráson. 

Branagh visszahozná a moziba a míves krimit, amelyet a folytatások, blockbusterek és univerzumok a streamingre száműztek. Bár a tempó – összehasonlítva egy mozifilm átlagsebességével – komótos, azért az eredeti regényhez képest pörögnek az események és a skandináv/új brit krimihagyományt követve kicsivel több betekintést kapunk a kis belga lelkébe is.

Branagh a regény álmos, vidéki brit helyszínét a rejtélyes Velencére cserélte, ahová az emberi gonoszság hajszolásától megfáradt nyomozó visszavonul. Épp beleszokna a reggeli péksütemények és a vonalzóval regulázott kiskert élvezetébe, amikor régi barátnéja/

Christie kotnyeles írói alteregója (Tina Fey) meglátogatja, és felajánlja, hogy újra formába hozza a tespedt, szürke agysejteket. Az apropó egy halloweenra időzített szeánsz, a rejtély tárgya pedig egy titokzatos médium (a rövidke szerepében remeklő Michelle Yeoh) egy múltbeli gyilkosságoktól hemzsegő palazzóban. A médiumról a hangsúly hamarosan a gyilkosságokra helyeződik, melyek persze Poirot jelenlétében egyre szaporodnak. A fókuszban szaftos kis rejtélyek megoldása áll, de Branagh nem bír ellenállni az új szelek csábításának és pillanatokra elmerül a feszült történelmi pillanat, a traumák, és Poirot egzisztenciális szorongásának elemzésében. Persze annyira nem, hogy megülje a gyomrunkat, a végén helyreáll a rend, mi pedig nem szórakoztunk rosszul.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Magyar rulett

Szociológusok és politológusok rendszeresen elmondják, hogy a magyarok és különösen a Fidesz-szavazók számára az egyik legfontosabb érték a biztonság. Azt is mindig hozzáteszik, hogy Orbán Viktor különlegesen jól érti a „magyar néplelket”, így eredményesen tud játszani az egzisztenciális fenyegetettség és a biztonság utáni vágy érzékeny húrjain.