The Clientele: I Am Not There Anymore

A Clientele olyan, mint egy időgép.

Már a brit zenekar legelső albumának, a 2000-es Suburban Lightnak sem volt sok köze a korszellemhez, az álmoskás, melankolikus dalok akár egy 60-as évekbeli együttes elfelejtett felvételei is lehettek volna. Az előző évtizedre az Alasdair MacLean által vezetett együttes látványosan belassított, mindössze egy nagylemezük jelent meg 2017-ben, a Music for the Ages of Miracle, amely jól hozta a tőlük megszokott szentimentális, kamarapopos hangulatot, de kissé úgy tűnt, hogy kezdenek belekényelmesedni a saját formulájukba.

Az I Am Not There Anymore című új albumon viszont MacLean megbabrálta kicsit az időgépet. A nyitódal, a több mint 8 perces és egészen váratlan helyekre kilyukadó Fables of the Silverlink olyan, mintha egy obskúrus pszichedelikus popzenekar elhagyta volna a dobosát, helyette pedig egy elektronikus zenészt kértek volna meg, hogy varázsoljon az üres sávra valamit. Ez a modernebb hangzás szuperül áll a Clientele-nek, de azért az együttes klasszikus védjegyei sem maradtak el teljesen, bár a korábbiaknál sokkal kalandosabb és merészebb zeneileg az album. Van rajta bossa nova-gitározás, spoken word, instrumentális zongorás átvezető, hipnotikus dobra épülő dal, és ez a sok dolog organikus egésszé tud összeállni, amihez persze kellenek MacLean karakteres dalai is. Alighanem a legtöbben azt várták, hogy az I Am Not There Anymore csak kellemes múltidézés lesz, de a Clientele legjobb anyaga lett a 2005-ös Strange Geometry óta.