A bécsi fellépés eredetileg az Arena szabadtéri színpadára lett meghirdetve, de mivel nem fogytak elég jól a jegyek, a benti klubhelyiségben kerül sor az eseményre (ahol valamikor rég az Opus a Life Is Life klipjét forgatta). Matt Johnson négy remek kísérőzenésszel érkezett az osztrák fővárosba: a Bródy János-hasonmásként sem esélytelen James Eller basszusozik, a korábban a Tindersticksszel is zenélő Earl Harvin dobol, a Michael Gira-külsejű DC Collard billentyűzik, míg a szólógitárt a Primal Screamből is ismert Barrie Cadogan aka Little Barrie szólaltatja meg. Johnson a színpadon az elegáns, udvarias angol gentleman figuráját hozza, sokat bókol a bécsi közönségnek, és hol gitározva, hol csak szimplán croonerként énekelve adja elő az életművét.
Öt dal hangzik el az Ensoulmentről, a többi régi klasszikus, és még a saját nevén 1981-ben kiadott Burning Blue Soulról is elhangzik egy szám. Pont ebben a szerzeményben, az Icing Upban található pszichedelikus elszállás bizonyul az este egyetlen kevésbé ihletett momentumának. A legnagyobb slágereknek számító The Beat(en) Generationt és This Is the Dayt óriási ováció kíséri, a fő blokkot záró Infected is nagyot üt, aztán a zenekar még visszatér három dalra. A precízen 8-kor induló buli háromnegyed 10-kor ér véget, még kicsit világosban indulunk haza, miközben elégedetten húzunk le egy újabb nevet a bakancslistáról.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
