Övék a világirodalom legmenőbb, rocksztár státuszú írója (Karl Ove Knausgård-ról van szó, ki másról?), illetve az övék a legutóbbi Nobel-díj is a nagyszerű Jon Fosse jóvoltából, úgy tűnik, még az asztalfiókban is remek költők lapulnak. Ebből a fiókból szemelget a Magvető új sorozata, az európai irodalmakat vizsgáló (és az EU által támogatott) Határhelyzetek. Kár, hogy a most tárgyalt kötet címe ilyen nyakatekert maradt, ennyire műfordításízű, mert a kötet egésze teljesen természetes hangon szólal meg magyarul. A. Dobos Éva láthatóan megtalálta a saját hangját Hødnebø verseiben.
Első blikkre úgy tűnik, a norvég vidék valamiért mindig fenyegető idillje jelenik meg itt is: méhek donganak, kutyák ugatnak, szitakötők érintik a víz színét, de valami készül. Aztán kinyílik a fókusz, a női lét kérdései, az emberi kondíciók változatlansága vagy változtathatatlansága, a társas és társtalan magány momentumai, a történelem terhe és az emlékezet önfelszabadítása mind beleférnek ezekbe a rövid, meditatív szövegekbe. Hødnebø az apró részletekbe is szívesen merül alá, és minden erőlködés nélkül húzza mögéjük a történelem nagy távlatait. „Hogy megtudjak valamit, teret kell adni a kétségeimnek” – mondja egy helyen, és valóban, a tudás és a kétkedés közötti feszültségből nyerik energiájukat ezek a szövegek. A végére még a keretes szerkezet is összejön neki. Nem lehet okunk panaszra.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
