Visszhang: könyvmelléklet

Tone Hødnebø: Jótállás az igazságért

  • - krusovszky -
  • 2024. április 24.

Visszhang

Iszonyú jó lehet most kortárs norvég szerzőnek lenni.

Övék a világirodalom leg­menőbb, rocksztár státuszú írója (Karl Ove Knausgård-ról van szó, ki másról?), illetve az övék a legutóbbi Nobel-díj is a nagyszerű Jon Fosse jóvoltából, úgy tűnik, még az asztalfiókban is remek költők lapulnak. Ebből a fiókból szemelget a Magvető új sorozata, az európai irodalmakat vizsgáló (és az EU által támogatott) Határhelyzetek. Kár, hogy a most tárgyalt kötet címe ilyen nyakatekert maradt, ennyire műfordításízű, mert a kötet egésze teljesen természetes hangon szólal meg magyarul. A. Dobos Éva láthatóan megtalálta a saját hangját Hødnebø verseiben.

Első blikkre úgy tűnik, a norvég vidék valamiért mindig fenyegető idillje jelenik meg itt is: méhek donganak, kutyák ugatnak, szitakötők érintik a víz színét, de valami készül. Aztán kinyílik a fókusz, a női lét kérdései, az emberi kondíciók változatlansága vagy változtathatatlansága, a társas és társtalan magány momentumai, a történelem terhe és az emlékezet önfelszabadítása mind beleférnek ezekbe a rövid, meditatív szövegekbe. Hødnebø az apró részletekbe is szívesen merül alá, és minden erőlködés nélkül húzza mögéjük a történelem nagy távlatait. „Hogy megtudjak valamit, teret kell adni a kétségeimnek” – mondja egy helyen, és valóban, a tudás és a kétkedés közötti feszültségből nyerik energiájukat ezek a szövegek. A végére még a keretes szerkezet is összejön neki. Nem lehet okunk panaszra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.