Bejárják a világot, feladataikat teljesítve. Egy nap Máté is útra kel, de megirigyli az emberi létet, és a fejébe veszi, hogy megismerkedik egy emberrel. Luca lesz az a szerencsés, aki megláthatja a szelet. Sőt még össze is barátkoznak, a kislánynak amúgy sincsenek pajtásai. Az iskolában is csak csúfolják a rendőr anyukája miatt, a gyerekek szerint ugyanis az nem anyukás foglalkozás. Óriásnőnek nevezik, félnek a szigorától. Hogyan induljon el így Luca épp azon a versenyen, ahol anyukákról kell írni vagy rajzolni?
Máté elmeséli neki, hogy ő bizony már igen sokfelé járt, és már a múltban is találkozott olyan anyukákkal, akik úgymond férfias munkát végeztek, de mégis igazi anyukák voltak. Fel is ajánlja a kislánynak, hogy mivel éppen megint a múltban kell dolgoznia, vele tarthat, és megnézhetik együtt, hogy igenis mindig léteztek nem éppen tipikus anyukák. Elrepülnek együtt a 19. századba, és a lány megismeri Szendrey Júlia, Bezerédj Amália vagy Kánya Emília munkáját, családját, életét. A Keszeg Ágnes rajzolta régies világ kifejezetten megemeli, széppé teszi Wéber Anikó meséjét. A kedves történet emellett fontos társadalmi funkciót is betölt: komoly sztereotípiákat oszlat el, formálja a gyerekekben kialakuló nő- és anyaképet, miközben tudatosítja, hogy ma már a munka – ahogy az életben a legtöbb dolog – egyáltalán nem nemhez kötött.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
