Ez Gregory Maguire 1995-ös regényének adaptációja, mely L. Frank Baum 1900-as könyvének, illetve Victor Fleming 39 évvel később született klasszikus mozijának, az Óz, a csodák csodájának egyfajta előzménye. Minden idők egyik legnagyobb amerikai színházi sikere (3 Tony-díj és világszinten több mint 5 milliárd dollárnyi bevétel, mely körülbelül kétszer annyi, mint amennyit James Cameron Titanicja a mozikban hozott) persze magától értetődően a vászonra kívánkozott, az a csoda, hogy ennyit kellett várni rá. Nem aprózták el: Jon M. Chu (Kőgazdag ázsiaiak) egyből kétszer háromórás filmben gondolkodott, ebből a most moziba kerülő első rész (amelynek első felvonás voltát persze a címben gondosan titkolják) önmagában hosszabb, mint a teljes Broadway-darab. Ott vannak benne a legismertebb slágerek (Popular, Defying Gravity), akad szerelmi szál, társadalmi mondanivaló, sorakoznak a látványos akciók és a még látványosabb musicalbetétek is. A történet az Óz, a csodák csodája boszorkányairól szól: Elphabáról, a gonosz zöldről és Glindáról, a jóságos fehérről – hogy aztán kiderüljön, hogy eredendően egyikük sem jó vagy rossz, hanem a társadalom, az előítéletek és Óz orwelli manipulációi tették őket ilyenné.
A Wickedről süt, hogy pont olyan nagyszabású, generációs zsinórmérték szeretne lenni, mint Fleming filmje. Ha ma még léteznének ilyenek, eséllyel is pályázna a címre: Ariana Grande és Cynthia Erivo remekelnek benne, minden mesés és pompázatos – csak épp egy kicsit elnyújtott, egy kicsit bicegős.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
