A skót trió lemezein egyszerre van jelen a soul, az indietronica és a hiphop, de nem riadnak vissza az unortodox dalszerkezetektől és a kakofóniától sem. Akármennyire katyvasznak is hangzik ez, a zenekar a kezdetektől fogva egyedi és könnyen felismerhető hangzást hozott létre, és már az első nagylemezükkel elnyerték a legrangosabb brit zenei kitüntetést, a Mercury-díjat.
Az előző évtizedben kiadott három nagylemezük eredetiségéhez kétség sem fért, de azt is hozzá kell tenni, hogy a számtalan remek pillanat mellett kissé túlzsúfoltnak tűntek az albumaik, mintha a zenekar nem tudná megzabolázni saját kreativitását, bár a legutóbbi, Cocoa Sugar című anyagukon (2018) ebben sokat fejlődtek. A folytatásra öt évet kellett várni, ami a leghosszabb szünet volt a zenekar történetében, és hozott némi változást is: a gospel és a tradicionális zenék hatása erősödött, ezzel pedig a zenekar hangzása szelídült és egyben grandiózusabb is lett.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
