Így válik kulcsfontosságú mesei elemmé egy játszótér, egy park, egy gesztenyefa, a szobrok fején gubbasztó madarak, vagy a séta közben egymást szaglászó kutyák. Zalka Csenge Virág nem akart új meséket alkotni, célja most az volt, hogy az olvasók ismert és kevésbé ismert „régi történeteken keresztül a mesemondás évezredes hagyományához kapcsolódhassanak”. Trisztán és Izolda kelta legendája a szerelemről és szerencséről közismert, míg A kovács gesztenyefája című ír mese már kevésbé. Utóbbiból kiderül, hogy egykor egy tündér pónilovának patkója hagyott nyomot a vadgesztenyefán, ezért is nevezik helyenként e fákat lógesztenyének. De megtudhatjuk azt is, hogyan lett örök életű a furfangos kovács, aki a tündértől kapott kívánságaival háromszor is túljárt az ördögök eszén. Kiderül még a mesékből, mi köze a ginkófának a tündérekhez, és megismerkedhetünk a pitypang legendájával is. Az emberi környezetről szóló történetekben pedig előkerül egy dzsinn, egy kockakőkészítő, egy érdekes hős, valamint egy tábla- és cégérfestő, Slappy Hooper, aki túl élethűre festette a kéréseket, így egy idő után kénytelen volt inkább az égre pingálni. Zalka Csenge Virág csodálatos mesélő, Orosz Annabella illusztrációi nem tolakodóak. Vérbeli városi mesék ezek, valóban, de ismét világossá válik, hogy a lényeget nem a külső körülményekben kell keresnünk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
