Visszhang: lemez

AJJ: Disposable Every­thing

Visszhang

A kétezres évek első felében erős folk-punk színtér alakult ki az Egyesült Államokban.

Az akkoriban feltűnt zenekarok (Defiance Ohio, This Bike Is a Pipe Bomb, Johnny Hobo and the Freight Trains stb.) mind a pár évvel korábban megszűnt Neutral Milk Hotel köpönyegéből bújtak elő. Ennek a hullámnak a legígéretesebb zenekara az AJJ volt (felbukkanásakor még Andrew Jackson Jihad), amely hamar népszerű lett rövid, morbid, novellaszerű dalaival. Az AJJ a többnyire feloszlott kortárs zenekarokkal ellentétben nemcsak túlélte a színtér eltűnését, hanem fokozatosan építette tovább saját rajongótáborát.

Ezzel párhuzamosan a csapkodós akusztikus punkdaloktól is elmozdultak, és kifejezetten izgalmas volt hallgatni az együttes zenei kalandozását lemezről lemezre. Nem minden kísérletük volt azonban sikeres, legutóbbi albumuk, a 2020-as Good Luck Everybody ambiciózus konceptlemeznek tűnt a beharangozása idején, de az összecsapott végeredmény a zenekar kreatív mélypontja lett. Az új lemez, a Disposable Every­thing mintha a félresikerült anyag folytatása lenne, csak sokkal életképesebb ötletekkel és dalokkal. Az I Hate Rock and Roll ironikusnak szánt zúzása, a régi dühös AJJ-t idéző Death Machine, a kifejezetten szép All of My Woulds jelöli ki a lemez zenei határait, ami ezúttal kerek egészet alkot. Az AJJ újra vágányra állt, a Disposable Every­thingen pedig ismét sikerült nekik az, amiben a legjobbak: egyszerre rémisztő és szórakoztató korképet festeni a jelenről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.