Zene

Farkas Róbert alapítóval, zenekarvezetővel beszélgettünk a Budapest Bár terveiről.

Bő fél évszázaddal a Beatlemania után még mindig komoly tömeg kíváncsi Paul McCartney-ra Bécsben is – nem csoda, hogy az eredetileg meghirdetett december 5-i koncert másnapjára is lekötöttek egy fellépést.

Lovasi András fedezte fel őket, de saját jogon nőtték ki magukat a hazai gitárzene egyik legnépszerűbb zenekarává. Az Esti Kornél énekes-billentyűsével és énekes-gitárosával belső vívódásokról, kurva boldogságról és sziauramságról is beszélgettünk.

Még a magamfajta hivatásos praxisában is kivételes, ha ugyanazt a műsort kétszer hallhatom szinte egymás után. Az meg már tényleg hab a tortán, hogy jelen esetben egybevethetem Schiff András zongorajátékát Fejérvári Zoltánéval, a Müpa akusztikáját és közönségét a bécsi Musik­ve­reinéval, a Budapesti Fesztiválzenekart saját magával, Fischer Iván karmesteri teljesítményét pedig Iván Fischer vezénylésével.

A rockzene hajnalán úgy tűnhetett, hogy a műfajt a fiataloknak találták ki, és könnyű belőle kiöregedni. Némely rockhősök kissé elhamarkodottan saját korai halálukat remélték (lásd The Who: My Generation), mások tragikus módon, akaratlanul teljesítették be a jóslatot.

A megtörtént dolgok számára rendszerint eleve logikus látszatot kölcsönöz az a puszta tény, hogy végbementek. Így például a jelenből visszatekintve egészen kézenfekvőnek vélhetjük, hogy Puccini New York-i ősbemutatójú 1910-es operájához amerikai, sőt vadnyugati témát választott, méghozzá az előző világsikerét, a Pillangókisasszonyt egyszer már jól szolgáló újvilági darabgyáros, David Belasco legfrissebb színpadi látványosságát megzenésítve.