Magyar Narancs: Björk a legapróbb részletekig megtervezi a színpadi show-ját. Rendezőként mit tudtál hozzáadni a koncepciójához?
Peter Strickland: Az volt a dolgom, hogy odafigyeljek a zenére, a dalszövegekre, és belebújjak a világba, amit létrehozott. Mindent megtettem azért, hogy igazságot szolgáltassak a víziójának, és megtaláljam, hogyan fordíthatnám le képekre a szövegeit, a zenei szerkezeteit. Úgy gondoltuk, a megfelelő archív képekből összefűzött montázsok jól passzolnának a koncert zenéjéhez.
MN: Eleinte sok Kenneth Anger-hatást akartál becsempészni a filmbe.
PS: Ezt elsősorban az egymásra montírozott képekre értettem. A Dark Matterben kicsit alkalmaztuk is ezt a módszert, de a többi dalban kerültük. Természetesen az orvosbiológiai és a földtani anyagokat gyakran egymásra csúsztattuk, de a koncert képeit már nem. A montírozás és a világítás tekintetében a Beavatás a gyönyör templomába volt a fő referenciapontom Angertől (a rövidfilm vörösben égő, feketében fürdő képein Aleister Crowley okkult filozófiája keveredik a pogány szimbolikával – S. T.). De Björk szerint könnyen popvideós klisé válhatott volna belőle.
MN: Björk speciális hangszereket is használt a turnén: az ingahárfát, egy gamelán és egy cseleszta elektronikus hibridjét, a gamelesztát, valamint egy Tesla-tekercset.
PS: Ezek a hangszerek már pusztán vizuális szempontból is lekenyereznek egy rendezőt, olyan szokatlanok és szembeszökőek. A hang, amit produkálnak, majdnem másodlagos számomra. A lehető legközelebb akartunk férkőzni ezekhez a hangszerekhez, hogy önálló karaktert adjunk nekik. Ez nagy kihívást jelentett, ráadásul a pénz csak arra volt elég, hogy egy este alatt forgassunk, de remélem, sikerült elég hangsúlyt fektetnünk rájuk.
MN: Björk szeret ráhangolódni a kollégáira a közös munka előtt. Nálatok mik voltak a fő kapcsolódási pontok?
PS: Például Theresa Sauer könyve, a Notations 21. Nagy felfedezés volt, hogy ez egy közös pont, ugyanis nem sok embernek van meg ez a könyv. Az olyan zenekarok, mint a Swans, a Current 93, vagy olyan zenészek, mint Little Annie vagy Chris Watson is közös hivatkozási alap volt számunkra. Emellett mindketten beleástuk magunkat Hans Jenny hanggeometriai kísérleteibe, amelyek a hangot rendezik vizuális formákba.
MN: A zene fizikai és vizuális oldala a Biophiliánál is nagyon hangsúlyos. Az albumhoz kiegészítő programok is jártak, egy érintőképernyőn látni és manipulálni lehetett a számokat. Te pedig a Berberian Sound Studióban a horrorhangok létrehozásának aprólékos folyamatát és őrjítő hatását mutattad be.
PS: A Berberian Sound Studióban a hangokat vizuálissá és kézzel foghatóvá akartam tenni azáltal, hogy megmutattam a zörejrögzítő berendezéseket, a mágneses szalagokat, a grafikus kottákat. A Biophilia esetében ösztönösebb volt a folyamat: a zenére adott reakcióim alapján próbáltam elemelni, felfokozni valahogy a koncertfilmet.
MN: Az általad kedvelt zajzene is nagyon zsigeri hatást gyakorol a hallgatóra. Egy My Bloody Valentine-koncerten pusztán a hangerő is ösztönös fizikai reakciót vált ki.
PS: Én természetes módon vonzódom a zajokhoz. A zajnak a katartikus oldalát szeretem. Ennek nem kell macsó dolognak lennie, hiszen a My Bloody Valentine zaja is nagyon feminin volt. Ez valami katartikusnak, néha ősinek, de mindig nagyon atmoszferikusnak a keveréke.
MN: Saját zenekarodban, a The Sonic Catering Bandben konyhai eszközökön zajongtok.
PS: Ebben a formációban különböző hangtájakat térképeztünk fel azáltal, hogy szokatlanná tettük a mindenki számára ismerős hangokat. Egy olyan hétköznapi és otthoni tevékenységet akartunk különleges kontextusba helyezni, mint a főzés. A mindennapi hangok titkos vagy hanyagolt életét szerettük volna felfedni. A főzésben és a hangképzésben is azonos, hogy veszünk nyers elemeket, aztán felvágjuk, összekeverjük és feldolgozzuk azokat.
MN: Saját kiadót is üzemeltetsz. Hogyan indult a Peripheral Conserve története?
PS: Azért hoztam létre, hogy kiadjam a zenekarom lemezeit, mivel más nem akarta. Volt szerencsém a Faust, a Nurse with Wound, a The Jesus and Mary Chain, a Stereolab és a Broadcast tagjaival is dolgozni. És olyan nagyszerű magyar zenészekkel, mint R. R. Habarc, Kovács Zsolt, Sőrés Zsolt és Tóth Pál. Az ő vasárnap esti műsora a Tilos Rádión, a No Wave nagy hatást gyakorolt rám. Büszke vagyok arra, amit elértünk a kiadóval, de már nem lehet tovább folytatni. Három- és ötszázas példányszámokkal dolgoztunk, de a kiadás akkor sem térült meg, ha az összeset eladtuk. A kedvenc conserve-es lemezem amúgy a Purely Practical a The Bohman Brotherstől. Még hangköltészetnek is feltűnően egyedi. Van benne némi Bob Cobbing és Henri Chopin, de roppant eredeti az esztétika, amely a levélszemétből és bolti katalógusokból kreált hangokat egy furcsa, költői mantrává képes magasztosítani.
A Biophilia Live-ot december 11-én vetítik a Puskinban.
