rés a présen

„A legkomolyabb dolog”

Zene

Hámori Máté karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője

rés a présen: Olyan jól fogadta a közönség a Semmi komoly című sorozatot, hogy ősszel is folytatjátok. Pedig a műfajok keverésével két szék között a pad alá is lehet esni; miért bíztál mégis a sikerben?

Hámori Máté: Tavaly három produkciót mutattunk be. Az elsőben Bach zenéjéhez a folk társult Pál István Szalonnáékkal, a második a népdal révén kézenfekvő asszociáció, Bartók Béla és Takács Dorina ’Дeva’. De talán Mozart és Tálas Áron találkozása aratta a legnagyobb sikert, ebből lemezt is szeretnénk készíteni. Nem találtunk fel semmi újat – ismerjük Jacques Lousser felvételeit –, de izgalmas volt a B-dúr zongoraversenyt jazzváltozatban hallani. Az idei évad Semmi komoly-bemutatóján Puccini és a soul kerül egymás mellé. Mindkét műfajhoz nagy formátumú énekesekre van szükség, akik szerelemről, elhagyásról, szenvedélyről dalolnak, meg is találtuk őket Ádám Zsuzsanna és Tóth Vera személyében.

rap: Sokat beszélünk arról, hogy fontos a zenei nevelés, de a ti zenekarotok különösen elkötelezett ebben: gyerek- és ifjúsági koncerteket tartotok, az ÉNekÚT nevű online platform az iskolai énekórákhoz nyújt segítséget. Van köze ennek ahhoz, hogy magad is apa vagy?

HM: Igen. A gyerekeim hallják, hogy zongorázom, készülök, olykor eljönnek a koncertjeimre, nem tudják elkerülni, hogy találkozzanak a zenével. De nem hiszek abban, hogy erőltetni kell. Meg hát az ember nem próféta a saját hazájában, otthon nem aratok olyan nagy sikert a sajátjaim között, mint a gyerekkoncerteken.

rap: Mi mozgatja meg a gyerekeket a zenében?

HM: Lehet, hogy közhelyet mondok, de a hitelesség. Ha érzik, hogy nem leereszkedni akarok hozzájuk, hanem teljes szívvel csinálom. Nagy energiával kell zenélni, és olyan ez az energia, mint egy gyorsvonat, fel akarnak rá szállni. Érdekes módon a gyerekek hamarabb felkapaszkodnak rá, mint a felnőttek, és ha érzik a svungot, akkor beszélhetek Mozartról, Beethovenről, a zongoráról, a brácsáról, benne lesznek a játékban. És ez, a játék a legkomolyabb dolog.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.