A fjordok felől - Audrey Horne: Le Fol; Sahg: II (Lemez)

  • V. Á.
  • 2008. május 29.

Zene

Tulajdonképpen akár röhögni is lehetne ezen a két bandán, ha a végeredmény nem lenne ilyen. Nem tudom, mi játszódhatott le az egyébként általános iskolai tanárként is dolgozó Tom Cato Visnes basszusgitáros (korábbi művésznevén: King Ov Hell) fejében, amikor a pusztító, botrányhős Gorgoroth után (ez az a zenekar, ahol az énekest azért sittelték le, mert rituálisan megkínzott valakit; egyébként papírja van arról, hogy elmebeteg, és ezért a norvég állam zsíros lóvét folyósít neki minden hónapban, egyúttal hivatalosan megtiltotta neki, hogy dolgozzon) megcsinálta ezt a két zenekart.

Tulajdonképpen akár röhögni is lehetne ezen a két bandán, ha a végeredmény nem lenne ilyen. Nem tudom, mi játszódhatott le az egyébként általános iskolai tanárként is dolgozó Tom Cato Visnes basszusgitáros (korábbi művésznevén: King Ov Hell) fejében, amikor a pusztító, botrányhős Gorgoroth után (ez az a zenekar, ahol az énekest azért sittelték le, mert rituálisan megkínzott valakit; egyébként papírja van arról, hogy elmebeteg, és ezért a norvég állam zsíros lóvét folyósít neki minden hónapban, egyúttal hivatalosan megtiltotta neki, hogy dolgozzon) megcsinálta ezt a két zenekart. Ez a színtér sem olyan már, mint a fénykorában, a kilencvenes évek elején! Akkoriban minimum levágott marhafejjel ütötték volna Visnest agyon a radikális black metalosok egy ilyesfajta lazulásért.

Szóval a játék neve rockzene, így simán, egyszerűen, mindenféle keménykedés nélkül, és persze annyira tökéletesen, ahogy azt a skandinávoktól megszokhattuk. Az Audrey Horne (képünkön), amit Visnes tavaly végül otthagyott (még így sem maradt renitens black metalos nélkül a banda egyébként, hiszen az Enslavedben is érdekelt Arve Isdal az egyik gitáros), a könnyebbik falat. A két évvel ezelőtti No Hay Banda után a Le Fol is egy tökéletesen MTV-kompatibilis darab a maga ízesen gitározós, fogós, melankolikus poszt-grunge-ával: csak a műdepressziós manírok hiányoznak belőle szerencsére, a Toschie művésznéven futó énekes meg egyszerűen főnyeremény ezekkel a dallamokkal, amelyekkel potenciális slágerré varázsolt egy teljes lemeznyi anyagot. Az első klip a Thresholdra készült, ami talán a legnagyobb dal az anyagon, de ez kicsit idiótán hangzik, amikor egy olyan ritka lemez kerül szóba, ami az elejétől a végéig tökéletes.

A Sahg valamivel nehezebb dió, már ha lehet ilyet mondani egy olyan csapatról, ami úgy játssza a Black Sabbath ihlette mogorvább, doomosabb rockzenét, hogy a nagy isten Black Label Society utóbbi albumai simán elbújhatnak a zenekar két lemeze mellett. Itt is két lemez készült eddig (fantáziadúsan I és II címmel), amelyek tökéletesen hozzák az Ozzy korabeli Sabbath és modern követőinek klasszikus toposzait: lassú-középtempós, lehangolt gitározás, magas fekvésű, fájdalmasan elnyújtott ének, hatalmas Iommi/Wylde-szerű szólók, és ami itt már közhelyszámba megy: hibátlan dalok. Utoljára a szintén skandináv Spiritual Beggars tudta így megidézni az ősök szellemét, és az, hogy két, alapvetően hobbizenekarnak indult csapat ilyen szintű albumokat tesz le az asztalra alig pár hónap időeltolódással a megjelenések között, egyértelműen utal arra, hogy valami van a fjordoknál a levegőben.

Indie Recordings, 2007; Regain, 2008

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.