Alkalomra előásott - NoMeansNo a West-Balkánban (koncert)

  • Vincze Ádám
  • 2007. november 22.

Zene

Ha nem figyelnék annyira a reputációmra, most biztos elsütnék címként valami "öreg punk nem vén punk" szintű ostobaságot. Magas labda ez persze: egy itthoni NoMeansNo-koncert így tizenpár év után (hőseink utoljára a '93 körül megszűnt Fekete Yukban tűntek fel) borítékolhatóan előcsalogatja patkánylyukaikból a műfajból rég kiöregedett egykori punkokat.

Ha nem figyelnék annyira a reputációmra, most biztos elsütnék címként valami "öreg punk nem vén punk" szintű ostobaságot. Magas labda ez persze: egy itthoni NoMeansNo-koncert így tizenpár év után (hőseink utoljára a '93 körül megszűnt Fekete Yukban tűntek fel) borítékolhatóan előcsalogatja patkánylyukaikból a műfajból rég kiöregedett egykori punkokat. Amíg kollégám szerint a közönség nagy része a bejáratnál vágta zsebre a nyakkendőjét, miután a külön erre az alkalomra előásott ősrégi bakancsát akkurátusan bekente sárral a West-Balkán előtti pocsétákban, az én megfigyeléseim szerint a valaha volt punkoknak kétféle változata található a mai Magyarországon: az aszkétaszerű, exdrogos/alkoholista fazon, és a biztonságiőr-nagyságúra hízott, hajahullatott, megtokásodott archetípus. Utóbbiak egyikének a hátán nyomtam el egy cigit, persze teljesen véletlenül (szerencsére rutinosan PVC-páncélt viselt az illető), ezek ugyanis folyamatosan járkálnak valamiért, talán priznicet vagy sérvkötőt igazítani a klozet jótékony sötétjében, fogalmam sincs, csak annyit tudtam megfigyelni, hogy akárhova álltam, mindig ugyanaz a háromtucatnyi arc csörtetett el mellettem kifelé, majd vissza, és ez már szociológiai viszonylatban is szignifikánsnak számít. Megoldás persze nincs.

Eközben a West-Balkán színpadán a világ legjobb punkzenekara nyomul, már ha belefér ebbe a kategóriába az, amit a NoMeansNo öregfiúi játszanak. Elsőre persze eszembe jut néhány, az első mondatban vázolt állatság (a teljesen ősz Rob Wright énekes-basszusgitáros konkrétan annyi idős, mint apám, vitalitás tekintetében viszont nem említhetőek egy lapon, a fiatalos lendület mint szintén szarrá koptatott frázis már csak hab a tortán), aztán marad a tátott száj, hogy ezek, így, ezt. Mert John Wright hatalmasakat dobol (le sem tagadhatnák a rokonságot Robbal - még a fejük is ugyanúgy mozog egy-egy ízesebb témát játszva), és élőben még nagyobbat üt az a jellegzetes, basszusközpontú NoMeansNo-hangzás, amit így egyenesben hallva rájön az ember, hogy hol tanult a Primus mondjuk, nem is beszélve a manapság divatos káosz/matekmetál zenekarok tömkelegéről. Mindhárom zenész énekel, meglepetésre a dobos viszi a pálmát, ennek ellenére a hosszú instrumentális részek jelentik az igazi mágiát, ahol valóban elengedhetik magukat ezek a bácsik, akik csak a hosszúságban lőnek mellé. Harmincévnyi punkoskodás után már igazán tudhatnák, hogy másfél órában képtelenség tartani a katartikus szintet, az legfeljebb negyvenöt percbe fér bele. Egyébként tökéletes.

West-Balkán, november 18.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.