Amerikából jöttem – Little G Weevil a Kobuci Blues Fesztiválon

  • Soós Tamás
  • 2014. július 10.

Zene

A világ legrangosabb bluesversenyét megnyerő Szűcs Gábor végre itthon is széles körben ismertté vált, ősztől az X-Faktor mentoraként láthatjuk a tévéképernyőkön. A Magyarországra ideiglenesen visszatérő Little G Weevil a nyarat honi turnéval múlatja: tegnap a Kobuci Kertben csuklózott ki egy tradicionális, jammelős blueskoncertet.

„2014-et csak koncertezéssel tölteném, nem tervezek új lemezt. 2013-ban eleget forgott a nevem a bluesmédiában” – mondta a Narancsnak Little G Weevil, kinek immár itthon is közkézen forog a neve a médiában, és ennek köszönhetően koncertjeit is méretesebb érdeklődés övezi. Az International Blues Challenge-t szóló/duó kategóriában megnyerő, a Blues Music Awardson – a blues Grammy-díján – „év lemeze” jelölést szerző Weevil azonban továbbra is rétegzenét játszik: szólóban a Moving country blues szerzeményeire építő szettet, zenekarral pedig azt a vintázs elektromos bluest, amire az óbudai kerthelységben is ugyanolyan hévvel rázzák, mint a Beale Street-i krimókban.

Hogy kit melyik blues bizserget jobban, az persze ízlés dolga: nekünk például az egyszál gitáros Moving-dalok, a John Lee Hooker-féle lábdobogtatással kísért vándorzenész-balladák fekszenek jobban, mert az akusztikusra vetkőztetett szerzeményekben jobban megcsillanhat Weevil dalszerzői képessége. A kísérőzenekar már csapatjátékot, párbeszédbe bonyolódó hangszeres szólókat kíván, amelyek közé néha túl sok bluessztenderd csúszik. A Kobuci Blues Fesztivál nyitónapján is együttessel pengetett Gábor, és elsősorban gitártudását illusztrálta a kibővített szólószekciókban. Az előadás felett a gitárhősöket – Stevie Ray Vaughan-t, Albert Collinst, Johnny Wintert – kitermelő texasi blues szellemisége lebegett, Weevil pedig tisztesen helytállt ebben a közegben – főleg Bo Diddley I Can Telljének hard rockosabbra vett gitárszólójával kápráztatott.

false

Hiába a fősodor érdeklődő pillantása, amelyet népmesei sikersztorija révén Weevil élvez, ez bizony egy virtigli, klasszikus blueskoncert volt, gitárnyakra tapasztott, füstölgő cigarettával, nyúlánk herflidíszítésekkel és feszes bárzenekari alapokkal. Ha Gábornak még van is hova fejleszteni vagy egyéníteni a zenéjét, nála jobb pubzenészt keresve sem találnánk: piszkolt, karcos hangjával, keresetlen – de még csiszolható – konferálásaival és átható szerénységével is képes mosolyt fakasztani, nem csak az olyan bluessirámokkal, mint a Nobody Loves The Blues But Me, vagy az olyan riszáltató bluestáncdalokkal, mint a Weird Dancing Woman vagy a Real Men Don’t Dance (dehogynem).

A nekimelegedett résztvevőket a szabadtéri rendezvényekre vonatkozó tízórás csendrendelet se zavarta: a szomszédban már óriáskivetítőn kezdték sugározni az Argentína–Hollandia-meccset, amikor a színpadon megkezdődött a kötetlen, többzenekaros jammelés. Hogy ennek ellenére senki sem mozdult a helyéről, jól jelzi: ha épkézláb focicsapatunk nem is, de világszínvonalú – és a műfaj őshazájában is elismert – bluesmanünk azért már van.

Kobuci Kert, 2014. július 9.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.