Lemez

Amerikai angol

Gorillaz: Humanz

Zene

Damon Albarn életművén nehéz fogást találni: akármihez nyúlt, jelentős szakmai és közönségsiker övezte, legyen szó eredeti együtteséről (Blur), szupergruppjáról (The Good, The Bad & The Queen) vagy a szólólemezéről. Na és a Gorillazról, amit nem véletlenül nevez a saját amerikai zenekarának.

A Blur ízig-vérig brit produkció volt, sosem tudott igazán befutni az Egyesült Államokban, a rajzfilmfigurákkal eladott Gorillaz viszont kapásból. Eredetileg nem Amerika meghódítása volt a cél: a projektet Albarn akkor hozta létre a vizuális megvalósításért felelő Jamie Hewlett-tel, amikor a Blur kezdett kifulladni; az csupán extra bónusznak számított, hogy a Gorillaz 2001-es cím nélküli első albumának elektronikusabb, hiphoposabb hangzása egyből lenyűgözött mindenkit a tengerentúlon is. A következő két lemez után (Demon Days, 2005; Plastic Beach, 2010), főleg a hosszú kihagyások és a fantasztikus sztárparádék miatt még, magasabb polcra, szinte a csúcsra került a Gorillaz, már csak az volt a kérdés, hogy hová lehet innen még továbblépni. Eleinte úgy tűnt, hogy sehová, mert 2012 környékén a két agytröszt összeveszett… De pár évvel később látványosan kibékültek, s innentől kezdve már az izgatott mindenkit, hogy kik lesznek a sztárvendégek, a projekt egyik legnagyobb erénye ugyanis éppen az, hogy olyanok szerepelnek a Gorillaz-albumokon, akik más esetben legfeljebb egy Grammy-afterpartin futnak össze.

Ahogy a korábbi albumoknál, páran most is visszautasították a felkérést, például Sade és Morrissey, de így is szinte hemzseg az album a neves közreműködőktől, szerepet kapott Noel Gallagher, Graham Coxon, Jean-Michel Jarre, Grace Jones, Danny Brown, Mavis Staples, Benjamin Clementine, de még a Zsivány Egyes birodalmi genyája, Ben Mendelsohn is.

Azt gondolnánk, hogy ilyen felállással nem is lehet hibázni, de sajnos a Humanz a Gorillaz eddigi leggyengébb munkája lett. Annyira azért így sem rossz, sőt, bővelkedik jó pár izgalmas pillanatban, de az összképen egy kicsit érződik, amit Albarn egy interjúban kotyogott el: a lineuppal tinédzser lányának akart imponálni. Mert különben a fene sem érti, hogy például minek volt szükség több dalban is autotune-ra, főleg a Gorillazzal immár triplázó De La Soul esetében, hiszen az ilyen dalokra találták ki a léptetőgombot. Igazából csak a lemez zárószáma, a Jehnny Beth énekelte We Got The Power emelkedik ki a középszerből egy olyan lemezen, ami leginkább azt üzeni, hogy az amerikai elnökválasztással ugyan a feje tetejére állt a világ, de mi inkább bulizzunk egy jót.

Kicsit sovány mondanivaló egy olyan művésztől, aki eddig futószalagon szállította a magas színvonalat, de szinte biztosra vehető, hogy ez csak rövid kisiklás.

Warner, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.