Miközben az éneklés és a zenélés segít az érzelmek kifejezésében, csökkenti a stresszt, fejleszti a kognitív képességeket és valóságos tűzijátékot idéz elő az agyi aktivitást jelző monitorokon, egy 2019-es brit kutatás szerint a zenészek négyötöde érzi úgy, a szakmája mentális egészségkrízissel küzd.
A klasszikus zene minden más műfajnál kötöttebb struktúrákat igényel, erős intézményi rendszerrel, egységesített oktatással és katonás rendben sorakozó szereplőkkel: karmesterekkel, szólistákkal és zenekari játékosokkal. Több karmester mondta már, hogy egy szimfonikus zenekarban csak tekintéllyel lehet rendet tartani, és sok zenésztől hallottam, hogy ez nekik nehézséget okoz. Nem egyszerű a szólistáknak sem, hiszen a koncerttermekből jószerével kiveszett az improvizáció, a legfőbb erény pedig a kottahű, precíz játék lett – a hiteles kifejezésmód mellett, ahova viszont csak önazonosan lehet eljutni. Míg a 19. századi zongoristák jó részének eljátszhatatlan volt Liszt Ferenc egyik-másik darabja, a mai zenészek technikai felkészültsége új csúcsokat ostromol.
De milyen áron? Schumann egy maga szerkesztette feszítő eszközzel tette tönkre a kezét, amikor a nagyobb hangközök elérésével próbálkozott. Jacqueline du Pré teste tiltakozott az ünnepelt csellóvirtuóz szerepe ellen, a sclerosis multiplex, miként Máté Gábor A test lázadása című könyvében spekulál, lelki elfojtásainak szövődménye lehetett. Ma sok zenész szed bétablokkolót a színpadi drukk kezelésére, és egyes zenetanárok kamaszkorú növendékeiknek is tucat számra adnak a vényköteles gyógyszerből, hogy megküzdjenek a lámpalázzal. A vérnyomáscsökkentőnek egyszerre van valós és placebohatása, s egy idő után az illető úgy érzi, a fellépés már nem menne nélküle. Professzionális muzsikusok visszatérő rémálmai között szerepel, hogy belesülnek az előadásba, elejtik a hangszerüket vagy elesnek a színpadon. Nem egy karrier szakad félbe kézremegés, pánikroham vagy szorongás miatt, a rézfúvósoknál a tönkrement rekeszizom, a vonósoknál gerincproblémák okozhatnak bajt. Ám lehet ezt másképp is csinálni.
Amikor ég a ház
Kepes Juli több mint húsz éve foglalkozik Alexander-technikával. „A technika nem gyakorlatsor vagy torna, hanem tanulási folyamat. A módszernek fontos része a »nemcsinálás«, a maladaptív megszokások elengedése” – mondja. Megalkotója, F. Matthias Alexander ausztrál színész azután kezdett foglalkozni a test és lélek egységét szem előtt tartó módszerrel, hogy gondjai akadtak a hangjával a színpadon. Azokban az években, amikor Freud első értekezéseit írta a pszichoanalízisről, Alexander a tükör előtt gyakorolta a beszédet, hogy tudatos kontrollt szerezzen maga felett. Ahelyett, hogy a korrekt mozdulatokat végezte volna, arra törekedett, hogy elhagyja a rosszakat. A módszer a negyvenes évektől hódított Amerikában és Nagy-Britanniában, olyan személyiségek is elsajátították, mint Aldous Huxley, Paul Newman, John Cleese, Paul McCartney, Madonna és Sting.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
