HANGADÓ – Interjú

„Egyszemélyes iskola vagyok”

Varga Judit zeneszerző

Zene

A Bécsben élő, kettős állampolgárságú zeneszerző alkalmazott és média-zeneszerzést tanít. Az évad művészeként idén többször is hallhatjuk a Müpában. Filmzenéről, zeneműkiadásról, komponálásról, tanításról és a Nyugatról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Fordítottam egy kis könyvet a filmzenéről, amelyből kiderült, hogy filmzenét lehet a film elkészülte előtt, közben és utána is komponálni. A filmzene szerzője sokszor a rendező önkényének is ki van téve. Nálad hogyan működik ez a folyamat?

Varga Judit: Kommunikációra és rengeteg kompromisszumra van szükség. Én nagyon kevés rendezővel dolgozom. Ha már a produkció elején látom, hogy a közös munka nem fog működni, inkább nem is vállalom. Volt, hogy a film közepén derült ki, hogy a rendezőnek egészen más elképzelése van a film zenéjéről, mint nekem. Befejeztem ugyan a munkát, de szerintem rossz lett. A rendező viszont szerette. Olyan is volt, hogy kiszálltam a közepén. De van pozitív példám is: a legutóbbi munkám az egyik legnagyobb német streaming platform számára készült, egy thrillerhez. Teljes szabadságot kaptam, valósággal lubickoltam benne.

MN: Sok filmnek a zenéjét önállóan is megjelentetik. Szerinted a látvány nélkül is megállnak a darabok? Nem olyan ez kicsit, mint fejhallgatón hallgatni egy operát?

VJ: Sokszor olyan praktikus szempontok alapján válogatunk, mint például a zene hossza. Körülbelül 2 perc a minimum, mert nincs értelme 20 másodperces zenéket publikálni. És valóban: a zene nem mindig áll meg a film nélkül. Egy hallgató kifogásolta, hogy rémesen disszonáns és modern a Tetthely című sorozathoz írt zeném. Biztos vagyok benne, hogy a késelős-fojtogatós jelenet alatt ez nem zavarta volna.

MN: Van-e valamilyen általános kompozíciós stratégiád a filmeknél?

VJ: Először megnézem a jelenetet és megpróbálok rájönni, hogy mi az, ami hiányzik a képből. Ha a kép már zene nélkül is mindent kifejez, akkor vissza szoktam írni a rendezőnek, hogy próbáljuk ki zene nélkül. Egy izgalmas filmjelenet néha még erősebben hathat egy csendes, oda nem illő zenével. Ebben az esetben a kép és a hang ellentétes üzenetével érjük el a kellő hatást.

MN: Van mestered, példaképed a filmzenében?

VJ: Nagyon szeretem James Horner vagy Michael Newman zenéit. John Williams és Ennio Morricone hihetetlenül virtuózan kezelik a filmet és a zenét is, őket ezért csodálom. De én ilyesféle zenéket ritkán írok. Sokszor mást kíván a film, és én nem tipikusan mainstream filmeket kapok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.