Magyar Narancs: Fordítottam egy kis könyvet a filmzenéről, amelyből kiderült, hogy filmzenét lehet a film elkészülte előtt, közben és utána is komponálni. A filmzene szerzője sokszor a rendező önkényének is ki van téve. Nálad hogyan működik ez a folyamat?
Varga Judit: Kommunikációra és rengeteg kompromisszumra van szükség. Én nagyon kevés rendezővel dolgozom. Ha már a produkció elején látom, hogy a közös munka nem fog működni, inkább nem is vállalom. Volt, hogy a film közepén derült ki, hogy a rendezőnek egészen más elképzelése van a film zenéjéről, mint nekem. Befejeztem ugyan a munkát, de szerintem rossz lett. A rendező viszont szerette. Olyan is volt, hogy kiszálltam a közepén. De van pozitív példám is: a legutóbbi munkám az egyik legnagyobb német streaming platform számára készült, egy thrillerhez. Teljes szabadságot kaptam, valósággal lubickoltam benne.
MN: Sok filmnek a zenéjét önállóan is megjelentetik. Szerinted a látvány nélkül is megállnak a darabok? Nem olyan ez kicsit, mint fejhallgatón hallgatni egy operát?
VJ: Sokszor olyan praktikus szempontok alapján válogatunk, mint például a zene hossza. Körülbelül 2 perc a minimum, mert nincs értelme 20 másodperces zenéket publikálni. És valóban: a zene nem mindig áll meg a film nélkül. Egy hallgató kifogásolta, hogy rémesen disszonáns és modern a Tetthely című sorozathoz írt zeném. Biztos vagyok benne, hogy a késelős-fojtogatós jelenet alatt ez nem zavarta volna.
MN: Van-e valamilyen általános kompozíciós stratégiád a filmeknél?
VJ: Először megnézem a jelenetet és megpróbálok rájönni, hogy mi az, ami hiányzik a képből. Ha a kép már zene nélkül is mindent kifejez, akkor vissza szoktam írni a rendezőnek, hogy próbáljuk ki zene nélkül. Egy izgalmas filmjelenet néha még erősebben hathat egy csendes, oda nem illő zenével. Ebben az esetben a kép és a hang ellentétes üzenetével érjük el a kellő hatást.
MN: Van mestered, példaképed a filmzenében?
VJ: Nagyon szeretem James Horner vagy Michael Newman zenéit. John Williams és Ennio Morricone hihetetlenül virtuózan kezelik a filmet és a zenét is, őket ezért csodálom. De én ilyesféle zenéket ritkán írok. Sokszor mást kíván a film, és én nem tipikusan mainstream filmeket kapok.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
