Interjú

„Az eső elmossa a sok mocskot”

Csigó Tamás énekes, dalszerző, producer

Zene

Két évtizede indult Szombathelyről a jobb híján a trip hop műfajába sorolt, de azon jócskán túlmutató Beat Dis. Az izgalmas felfutást követően a zenekar azonban egyre ritkábban bukkant fel, és a 2010-es évek közepére lényegében meg is szűnt. Most azonban vadonatúj albummal ünneplik a kerek évfordulót. Csigó Tamás frontemberrel beszélgettünk.

Magyar Narancs: Szombathelyen elég komoly keményzenei színtér volt a kilencvenes években. Mennyire vettél részt ebben a Beat Dis előtt?

Csigó Tamás: Volt egy Missing Link nevű csapatom, rockzenét játszottunk. A stílusunkat leginkább a Faith No More hatása uralta. Kiadtunk két demót, és egyszer Szigeti Ferenc hívott fel az otthoni vonalas telefonomon – azt kérdezte, tudom-e, hogy a rádióban a Rock gyermekei listát két hónapja a mi dalunk vezeti. Egy-két helyre eljutottunk koncertezni, de aztán feloszlottunk lemez nélkül, pedig voltunk meghallgatáson az egyik nagy kiadónál. Szombathelyről mentünk vonattal, aztán Budán eltévedtünk, és emiatt késtünk fél órát. A lemezcég embere teljesen begőzölve fogadott minket, amikor végre odaértünk. Azzal gyanúsított meg minket, hogy időközben elmentünk a konkurenciához. Mindegy is, mert fiúcsapatot akartak csinálni belőlünk, valami Shygys-szerű rettenetet. Amit mi köszöntünk szépen, és fel is oszlottunk. Közben megszerettem a bristoli belassult zenéket, Trickyt már a kilencvenes évek közepén megismertem. Szombathelyen gyakran hallgattam az osztrák FM4 adót, ahol olyan zenék mentek, amelyekre nagyon jól rá lehetett lazulni. Ez egybeesett a Beat Dis indulásával, és ezért döntöttem úgy, hogy belassult zenét szeretnék játszani.

MN: Az indulásotok környékén sokat segített nektek az Anima Sound System, különösen Prieger Zsolt. Mi az, amit ő hozzáadott a Beat Dishez?

CST: Hagyta, hogy a magunk módján csináljuk a dolgunkat. A Dubcity nevű projekten már együtt dolgoztam Zsolttal az ezredfordulón, és utána kezdtem el a Beat Dist. Nem közvetlenül szólt bele a dolgokba, hanem a társasága, a zenéi és az intellektusa révén folyt bele a mi produkciónkba. Ez inkább a roadolás közben ragadt rám, ugyanis Rozi (Rozmán Zoltán, a Beat Dis dobosa, aki az Anima Sound Systemnek is volt tagja – N. I.) és én is hosszú éveken át roadoltunk az Animának. Ezalatt rengeteg zenét ismertem meg, szóval Zsolt ilyen szempontból is nagy hatással volt rám. Közben elkezdtem írni az első Beat Dis-dalokat; az elején még egyedül, zenekar nélkül. Aztán csatlakozott Rozi és Geri (Gergácz Gábor gitáros – N. I.), és sok időt töltöttünk együtt a próbateremben. Zsolt amolyan társproduceri minőségben egy picit persze beleszólt az anyagba, és aztán szépen összeállt az első lemezünk, a Genetik Gift.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.