Mit szépítsük, hazánkban nagyjából mindmáig Ihos József Kató nénije vagy jobb (?) esetben az Irigy Hónaljmirigy egy-egy rusztikusan ordenáré produkciója képviseli a nagy nyilvánosság elõtt a nõi ruhát öltõ, s abban páváskodó férfi örökkön karneváli transzvesztitahumorát. Hogy létezik e kényes, sõt sikamlós mûfajnak szofisztikáltabb és egyszersmind szórakoztatóbb megvalósulása, azt persze eddig is tudhattuk, ám a neve dacára valójában amerikai balettegyüttes által elért színvonalról eddig sejtelmünk sem lehetett. Az 1974-ben alapított társulat tütübe öltözött tagjai ugyanis Budapestre elhozott mûsorukkal a balett egész világát és szinte teljes történetét emelik át a szeretetteljes iróniától a harsány paródiáig terjedõ travesztia regiszterébe. Kijut itt a jóból a klasszikus orosz balett tradíciójának és a Hattyúk tavának csakúgy, mint Balanchine koreográfusi zsenijének vagy épp Michael Flatley ír táncrevüjének. Az álneveikkel is a mûvészeti ág modorosságait csipkedõ táncosok (élükön a Várnában a mûanyag Rossz Ízlés-medált elnyerõ Ida Nevasaynevával) a színpadra billegtetik az idõsödõ, szemüveges balerinát, a tapsért és virágcsokorért rivalizáló táncos álompárt, a klasszikus balett komikumig esztétizált nemi szerepeit, a táncos történetmesélés, a konvencionális szóló- és csoportos táncok ezernyi elmozgatásra érdemes, élményszerûen karikírozható mozzanatát. Háromrészes produkciójuk során még a triviális poénok megtáncoltatásától sem tartózkodnak, és a Szeszélyes évszakokon edzett közönségnek akár még egy-egy Antal-Kudlik-féle gaget is emlékezetébe idézhetnek a látottak, azonban a kivitelezés nívója jó elõre érvénytelenít minden esetleges fenntartást. A hímbalerinák ugyanis a humor szakavatott mestereiként sem feledkeznek meg arról a gyönyörködtetésrõl, ami a balett mindahány manírját századok óta oly könnyû szívvel megbocsáthatóvá teszi.
MûPa Fesztiválszínház, április 23.
*****
